Ingatlangazdálkodás Miskolcon

A rendszerváltást követően Miskolc és térsége az országos átlagnál is rosszabb gazdasági helyzetbe került. Leépült a volt szocialista nagyipar, több tízezer munkanélküli ellátásáról kellett egyszerre gondoskodni, aki tehette, elvándorolt, és máshol keresett megélhetést. A város vezetése rendkívül nehéz helyzetbe került: folyamatosan felélte a vagyonát, és sorra privatizálta még meglévő intézményeit. A közmunkák miatt gyakorlatilag az önkormányzat lett a régió legnagyobb foglalkoztatója, ám ez rengeteg pénzt igényelt és gondot vetett fel. Változást jelentett az utóbbi években, hogy a várost féltők összefogtak, és megpróbálták kihasználni azt a szellemi potenciált, amit Miskolc mint egyetemi város adhat.

Mayer György
2002. 01. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Edőcs József, az önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. elnök-vezérigazgatója szerint fordulatot hozott, amikor az önkormányzat vezetése felismerte, hogy a megváltozott gazdasági környezetben másmilyen városgazdálkodást kell folytatni. A városban élők teljes támogatásával olyan aktív fejlesztési, ingatlangazdálkodási elképzeléseket kell megvalósítani, amelyek vonzzák a befektetőket, megteremtik a tőke számára a kedvező beruházási lehetőségeket. Összeállt egy több mint százfős testület, amely a város legszélesebb szakmai szervezeteit, vállalkozóit, tudományos és művészeti értelmiségének képviselőit fogja át. Több munkacsoportban kezdődtek meg a döntést előkészítő tárgyalások, melynek alapján kialakult egy olyan városi fejlesztéspolitikai, ingatlangazdálkodási stratégia, melyet a képviselő-testület, a közgyűlés maradéktalanul támogatott, sőt a szűkös költségvetésből 9,5 millió forint anyagi fedezetet is biztosított a munka elkezdéséhez. Természetesen lényeges eleme az egész tervnek, hogy a város elég anyagi forrással rendelkezzék, és sikerüljön bevonni többek között uniós, így például PHARE-támogatást vagy a Széchenyi-terv pályázatait, valamint olyan tervvel rendelkezzenek, amely felkelti a pénzintézetek érdeklődését.
A fejlesztési stratégia abban az esetben működik jól, ha Miskolc mint „termék” eladhatóvá válik – jelezte Grosser L. Enrique, a program menedzselését felvállaló Quo Vadis Marketing ügyvezetője. Mint mondta: olyan információs, logisztikai és technológiai központot kell létrehozni, amely egyesíti az iparvárost a kellemes és élhető településsel, a kereskedelmi és regionális központtal, és kihasználja az egyetem innovatív potenciálját. A gazdasági növekedésre beállított stratégia épít a háttéripar fellendítésére és a meglévő humán adottságok kihasználására, és nem utolsósorban a város fekvési és környezeti előnyeire, amelyek együttesen ötszáz kilométeres körzetben egyedülálló pozíciót biztosíthatnak Miskolc városának a befektetők szemében.
A kohászati tevékenységében felhalmozott tudás és tapaszta-lat – egy ökológiailag rehabilitált városba ágyazva – új termékek előállításában hasznosítható.
A város agglomerációja alkalmas a háttéripar kialakítására, ipari parkok, transzferközpontok létesítésére, s nem elhanyagolhatóan a turizmus adta lehetőségek kihasználására. Az elkészült stratégiai ingatlanfejlesztési terv szerint feltételezhető, hogy a következő két-három évben mintegy negyvenmilliárd forint fejlesztésre lehet számítani. Ebben az önkormányzat társfinanszírozása is szerepel, átlagosan öt százalék erejéig.
Edőcs József szerint a város idei költségvetéséből reális esély van mintegy százmillió forint biztosítására, amely az előkészítő munkák folytatására és elvégzésére fordítható. Ennek segítségével elérhető az a fő cél, hogy az autópálya elkészültéig felkészüljön a város az új stratégia megvalósítására. Ezzel együtt az ingatlangazdálkodás előkészítésének célja az is, hogy megelőzzék az ingatlanspekulációt és a város érdekében mobilizálják az ebben rejlő lehetőségeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.