Már többször jelezték az FKGP vezetői, hogy önállóan készülnek a választásokra, és ezt tervezi a Liebmann Katalin által irányított Reform Kisgazdapárt is. A Békés megyében alapított Független Kisgazda és Polgári Párt elnöke, Lányi Zsolt korábban lapunknak úgy nyilatkozott: 2002-ben még nincs értelme elindulniuk a parlamenti választásokon, de hosszú távon – 8-10 év alatt – felépíthetnek egy erős pártot, amely valódi képviseletet jelenthet a parasztság számára. Lányi Zsolt azt is elmondta, hogy mindenképpen visszavonul az aktív politizálástól, vagyis áprilisban nem kíván elindulni a parlamenti mandátumért és pártelnöki posztjáról is lemond.
Összefogást szorgalmaz a Kisgazda Szövetség elnöke az FKGP-vel, mert Cseh Sándor szerint csak így van esély a kisgazda társadalom parlamenti képviseletére a következő négy évben. Torgyán József egyelőre nem kíván együttműködni a kisgazda „árulók” közé sorolt Cseh Sándorral, de úgy tudjuk, az FKGP elnökségének egyes tagjai tárgyalnának vele.
Bánk Attila és az egykori kisgazda frakcióvezetés tagjai – köztük Csúcs László és Horváth Béla – kisgazdamozgalmat szerveznek annak érdekében, hogy a polgári kormány mellett felsorakoztassák az FKGP vezetésében csalódott kisgazda szavazókat, akik a Fideszre nem voksolnának. Eddig nem döntöttek arról, hogy milyen módon vegyenek részt a választási küzdelemben, de elképzelhetőnek tartják akár a pártalapítást is. Úgy vélik, a Fidesz színeiben indulva nem lehet mozgósítani a „magára maradt” kisgazda tábort, ezért nem látják értelmét a közös jelöltállításnak.
A Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter által vezetett kisgazda képviselők azonban éppen a szoros összefogásban remélik a vidéki agrártársadalom parlamenti képviseletének fennmaradását. Ezt hangsúlyozva kötöttek együttműködési megállapodást a Fidesszel, Kisgazda Polgári Egyesület néven. A szerződés értelmében 11 kisgazda honatya indul a Fidesz színeiben az országgyűlési választásokon.
Példát mutat Magyarország: látványosan tisztul a hazai energiamix
