Szlovákia polgáraitól függ, hogy az ország meghívót kap-e az észak-atlanti szövetségbe a prágai csúcson, illetve, hogy a visegrádi országokkal együtt léphet-e az Európai Unióba 2004-ben. Egyelőre minden reménye megvan erre. George Robertson NATO-főtitkár és Günther Verheugen uniós csatlakozási biztos fent idézett szavai búcsúztatták Szlovákiában az óesztendőt, mivel az europolitikusok egészen pontosan fejezték ki azokat a reményeket és félelmeket, amelyek északi szomszédaink politológusai és újságírói között is élénken élnek az új év szeptemberére tervezett parlamenti választásokkal kapcsolatban.
A Dzurinda-kabinet megszüntette azt a politikai elszigeteltséget, amelybe Szlovákia a Meciar-kormányzás négy éve alatt jutott a kilencvenes évek második felében, sőt olyannyira sikeresen folytatta csatlakozási tárgyalásait Brüsszellel, hogy az előzetesen lezárt fejezetek számát tekintve a társult országok élvonalába tartozik. Gazdasága is jó úton van, amit a Nemzetközi Valutaalap és az Európa Bizottság is elismer, csakhogy mindezt a kormány súlyos megszorító intézkedések árán érte el, amelyeket felesleges és értelmetlen politikai viták közepette tett meg, így a hazai választók szemében a koalíciós pártok elvesztették hitelüket. Csak a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió és a Magyar Koalíció Pártja a biztos befutó az őszi választásokon. Az esély megvan, de a jelenlegi kormánynak, illetve ahhoz hasonlónak kell kormányoznia az év végén is, a „korábbi erők visszatérése elfogadhatatlan” a NATO és az EU számára – ez pedig egyértelműen Meciar mozgalmát jelenti. Szlovákia lakosságának csaknem hetven százaléka támogatja az ország uniós tagságát, 51 százalék pedig a NATO-csatlakozást is. Egyszerűen el kell felejteni a nacionalizmust és a populizmust, egyértelmű Európa-orientáltságról kell tanúságot tenni, beleértve a kisebbségi és emberjogi kérdések kezelését, mert azzal meg lehet szólítani a polgárok több mint a felét. Azokat, akiket Meciar populizmusa és nacionalizmusa nem szólít meg, de elriaszt a másik fél esetleges bizonytalansága ezen a téren. Vagyis a polgárok döntenek, de a politikusoktól függ ez a döntés, amely egyébként nemcsak a hazai kormányzásról szól majd, hanem Szlovákia európai integrálásáról, avagy fordítva: az izoláció újabb, ki tudja, hány évéről.
Mutatjuk a legjobb műsorokat és filmeket augusztus 20-ra
