A gazdasági függőség olajozza a kapcsolatokat

Eddig húsz esetben foganatosítottak piacvédelmi intézkedést az agrárcikkekkel szemben a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) tagállamai. Ebből tizenhat esetben Magyarország, a hazai élelmiszer-ipari ágazat volt a szenvedő fél. Mi indokolta a szinte menetrend szerinti vámháborúkat: a politikai sérelmek megtorlása, a belső piacok védelme, vagy az, hogy több volt KGST-országban még nem alakultak ki a piacgazdaság feltételei? Minderről Major Istvánt, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.

Befolyásolja-e két ország politikai viszonya a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat?
– Óhatatlanul, bár ezt a kérdést akár meg is fordíthatnánk: a gazdasági szempontok jelentős mértékben tompítják az esetleges politikai viták élét, amikor számottevő tőkebefektetés vagy piaci részesedés sorsa forog kockán. Kölcsönös gazdasági függőség a politikai konfliktusok nagyon óvatos kezelésére kényszerít. Kicsit profánul fogalmazva, minden ország nemzeti viseletének nagyon fontos tartozéka a „zseb”. Ez a hatás a mi térségünkre különösen igaz a nagyon nehéz történelmi múlt tehertétele miatt. Az általunk kezdeményezett CEFTA- megállapodás ezért tölt be a tagadhatatlan gazdasági előnyökön messze túlmutató politikai szerepet.
– A CEFTA-n belüli vámvitákból ítélve több állam még igen messze áll attól, hogy képes és hajlandó legyen kulturált piacgazdasági környezetet teremteni, abban „működni”.
– Nálunk jobb sorsú, sokkal gazdagabb és fejlettebb országok között is ki-kitör egy-egy hevesebb kereskedelmi vita. A külgazdaság a folyamatos konfliktusok területe, az egymásnak feszülő érdekek szférája. Sorolhatnánk a vámvitákat, a kereskedelemkorlátozó intézkedéseket, illetve a sértettek reakcióit. Példaértékű a kitűnő kanadai– amerikai politikai viszony, amelyet mindig legalább egy tucat kereskedelmi vita színez. Nekünk a közelmúltban főként Lengyelországgal és Romániával voltak, vannak komoly vitáink az agrárkereskedelem miatt. A magyar élelmiszer-ipari cikkek exportját korlátozó intézkedéseket nem, de azt tudomásul kell venni, hogy az említett országokban még nem ért véget teljes egészében a gazdasági rendszerváltás, s a lengyel, illetve a román agrárszektor komoly versenyhátránnyal küszködik. Sajnálatos körülmény, mindkét állam úgy gondolja, hogy ezt a versenyhátrányt részben a magyar agrárexport korlátozásával képes orvosolni. Messzemenően megértjük partnereink problémáit, de ezzel együtt nem nézhetjük tétlenül, hogy alkalmasint áthágják a CEFTA-ban vállalt kötelezettségeiket. A továbblépés iránya is világos, hiszen mint a bukaresti CEFTA-csúcson egyértelművé vált, a szlovák és cseh partnereinkkel még további liberalizálásra törekszünk.
– Miért Magyarországgal szemben foganatosítanak piacvédelmi intézkedéseket az adott államok, miért nem – mondjuk – a jóval nagyobb uniós importjukat korlátozzák?
– A nagy kereskedelmi partnernél az esetleges retorziónak az esélye és a súlya is többet nyom a latban, tehát többször is meggondolják a kisebb országok, hogy engedjenek-e a piacvédelmi korlátozásokat sürgető „kísértéseknek”, s ezzel irritálják erős partnerüket, jelesül az EU-t. A CEFTA-ban eddig húsz esetben született valamilyen, az agrárexportot nehezítő, korlátozó vámintézkedés, ebből tizenhat a magyarokat sújtotta. Ha túlteszszük magunkat azon a tényen, hogy ezek az intézkedések számunkra voltak hátrányosak, sarkítva azt mondhatnánk, hogy mindez a hazai agrárszektor relatív versenyelőnyét bizonyítja. A régióban Magyarország az egyetlen jelentős nettó agrárexportőr, és partnereink „félelmetes versenytársnak” tekintenek bennünket.
– Románia és Lengyelország is a túl magas magyar agrártámogatásokra hivatkozva blokkolta, blokkolja a hazai exportot. Orbán Viktor miniszterelnök viszont a legutóbbi CEFTA-csúcsértekezleten egyértelművé tette, hogy a kormány határozottan emelni szeretné a hazai agrárszektor támogatását, mivel az jóval alatta van az uniós átlagnak. Mindemellett pedig a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) az agrárexport-szubvenciók felszámolása mellett kardoskodik. Feloldhatók ezek az ellentétek?
– Az OECD néhány évvel ezelőtt készített tanulmányából az derül ki, hogy Új-Zélandot leszámítva Magyarországon a legalacsonyabb az agrárszféra fajlagos támogatottsága a szervezet tagjai között. Talán nem vakmerőség azt állítani, hogy az e célra mozgósítható források emelkedésével az agrártámogatások mértéke is emelkedik majd. Másik ténykérdés: az új WTO-fordulóban célul tűzték ki a közvetlen exportszubvenciók csökkentését. Ezzel messzemenően egyetértünk, hiszen köztudott: nem a leghatékonyabb módja az ágazati támogatásnak az, amikor egy-egy termék exportját segíti az állam. Nem szólva arról, hogy ezt az összeget általában nem a termelő, a gazda, hanem a kereskedő, többnyire az importőr fölözi le. S mint ilyen, a termék előállítójának továbbra sem futja fejlesztésekre, nem tudja modernizálni a gazdaságát, üzemét, tehát versenyképessége nem javul. Célszerűtlen a kereskedők zsebébe juttatni azt a szűkös forrást, amit erre a célra képes fordítani a kormányzat.
– Feltételezve, hogy 2004-ben Magyarország csatlakozik az EU-hoz: mi lesz a már megkötött, CEFTA-n belüli szállítási szerződésekkel?
– A tagság elnyerésével értelemszerűen átvesszük az unió kereskedelmi szerződéses rendszerét, de meggyőződésem szerint ez nem gátolja az unión kívüli államokkal folytatott kereskedelmünket. Eleve úgy kötöttünk meg minden szabadkereskedelmi megállapodást, hogy az az uniós tagságunkkal érvényét veszti. Ennél viszont sokkal lényegesebbnek tartom, hogy a tagságig rendelkezésünkre álló két év alatt minél nagyobb teret nyerjenek a régióban a hazai vállalkozások. Érvényes ez a délkelet-európai térségre. Kifejezetten szerencsés lenne a térnyerés ebben a szomszédos környezetben, mert előbb-utóbb az európai cégek is terjeszkedésbe kezdenek. Úgy gondolom, hogy addig minden lehetőségük adott a magyar vállalkozásoknak arra, hogy kiépítsék hídfőállásaikat.
– Van-e annyi ereje a magyar cégeknek?
– Minden esélye adott az országnak arra, hogy regionális szolgáltató- és kereskedelmi központtá váljék. A kormányzat is felismerte ezt a történelmi lehetőséget, hiszen költségvetési eszközökkel is ösztönzi a határon túli tőkebefektetéseket. Néhány nagy cég már utat tört magának, de a kisebb vállalkozások is komoly eséllyel telepedhetnek meg különösen a szolgáltatói szektorban, hiszen ennek az ágazatnak az exportja leginkább tudást, know-how-t, semmint tőkét igényel.
– Nem tart attól, hogy megvádolják: ez inkább politikai, semmint gazdasági érvelés?
– Nem látom értelmét ilyenfajta megkülönböztetésnek. Adott esetben a gazdaságnak és a politikának össze kell fognia, hiszen a cél közös, hazánk boldogulása egy egyre jobban prosperáló régióban.