Az amerikai elnök és az olvasás

Az olvasás éve volt kis hazánkban 2001. Ez a tény nem jelenti azt, hogy kizárólag a hazai eseményekkel kellett törődnünk, fontos megnéznünk, mi is történt a nagyvilágban. 2001. július 1–4. között tartották Dublinban, az Ír Köztársaság fővárosában a 12. európai olvasáskonferenciát. A programban ismerős témák sorakoztak: az olvasási folyamat, a szóbeliség és az írásbeliség viszonya, olvasás a családban, olvasástanítás felnőtteknek, a könyvtárak szerepe, értékelés (különösképpen a portfóliós értékelés módszerei), olvasási nehézségek, a nyelvi tudatosság fejlesztése, gyermekirodalom stb.
Az IRA (a betűszó ezúttal az International Reading Association = Nemzetközi Olvasástársaság rövidítése) elnöke, Donna Ogle előadásában összegezte a jövő feladatait. Az elkövetkező években előtérbe kerül majd az ismeretterjesztő szövegek olvasása (ez a tendencia már itthon is megfigyelhető), tanítani kell az ábrák, grafikonok stb. olvasását, valamint kiemelt szerepet kap a technika, főleg az internet olvasása.
A konferencia előadásai kétségkívül hasznosak voltak, mégis egy amerikai egyesült államokbeli esemény adta a fő beszédtémát, szinte valamennyi amerikai résztvevő szóba hozta. Ez pedig Bush elnök törvényjavaslata volt, amelyet azóta valószínűleg megszavaztak. A Reading Today című kéthavi folyóirat június–júliusi számában is jelent meg erről cikk, ennek alapján ismertetem, miről is van szó.
Az olvasás reformja „hot topic”, azaz forró, a figyelem középpontjában álló téma mind a képviselőházban, mind a szenátusban. A kormányzat azt tervezi, hogy hatalmas összeget ad az oktatásnak: évente 900 millió dollárt az elkövetkező öt év mindegyikében, valamint 75 milliót egy kezdeti olvasástanítási programnak. A pénzt az államok kapják, s továbbítják azoknak az iskoláknak: 1. ahol sok az évfolyam szintje alatti gyerek a K–3 szakaszban (a kindergaten, vagyis az iskola-előkészítő év és a 3. osztály között); 2. ahol fejleszteni kell az iskolát; 3. ahol sok a szegény sorsú gyerek. Egyébként Amerikában minden reformot pénzzel kezdenek, ez ott úgy szokás, de most nem is ez az érdekes.
A tengerentúli tanügyi bácsikat (emlékszünk még Mikszáth kifejezésére?) és néniket izgalomba hozó esemény Bush elnök javaslata egy új, állami tesztelésről. Arról van szó, hogy állami szintű tesztelést kívánnak bevezetni a 3–8. évfolyamok számára. Ez a tervezet hatalmas vihart kavart. Az edukátorok (azok, akik csak pedagógia szakot végeztek) egy része tiltakozik, mert az állami tesztelés az állami tanterv bevezetését jelenti. Azt is mondják, hogy ez a tesztelés nem segíti a gyenge tanulókat, az előre megjósolható sok bukás csökkenti az iskolák kreativitását. (Tudniillik ezek „high-stake”, vagyis buktató tesztek lesznek.) Az állam érve pedig az, hogy túlságosan sok a gyenge iskola, amelyeket a tesztelés arra kényszerít majd, hogy javítsák a munkájukat; a szülők pedig reálisabb képet kapnak gyermekük teljesítményéről, azaz tényleges tudásáról.
Egy biztos: rájöttek, hogy az első iskolai éveknek nagy a jelentőségük, különösen pedig a legelsőnek; nem lehet elnézőnek lenni, s húzni-halasztani a tisztességes tanítást, mondván, hogy majd beérik a gyerek, csak hadd haladjon a saját tempójában, majd felfedezi magának az olvasást-írást, s egyszer rájön a lényegre. És ha nem jön rá? Nem lehet megengedni, hogy analfabéta tömegek hagyják el az iskolát 12 év után (azt nem merem leírni, hogy 12 év tanítás után), s a felsőfokú intézményekben kelljen olvasni-írni tanítani. A „bekeményítés” nem csak az USA-ra jellemző: Angliában bezárják azokat az iskolákat, amelyekben nem tanulnak meg a gyerekek olvasni-írni. Ezt a hírt – amelyet még itthon hallottam – egy oxfordi konferencián megerősítették ottani kollégáim.
Mindez arra figyelmeztet bennünket, hogy gondos előkészítéssel, a nyelvi tudatosság fejlesztésével, apró lépésekkel és sok gyakorlással, mindenekfelett ellenőrizhető hangos olvasással kell elkezdeni; ez jelenti a jó alapozást, jókedvet és biztonságot. Az iskolai anyanyelvi nevelés itt és így kezdődik el.