Első Remete Szent Pál átvitelének története

Egy névtelen pálos szerzetes latinul vetette papírra Első Remete Szent Pál átvitelének történetét. Az „átvitel” szó arra utal, hogyan kerültek Egyiptomból Budára – nem minden bonyodalom nélkül – a rend névadójának, a nagy hírű remetének földi maradványai.
Első Remete Szent Pál életét Szent Jeromos művéből ismerjük. A remete az egyiptomi Thébai városában született, és szent életet élt a pusztában. Magas kort ért meg, és amikor megérezte, hogy a halála közel, magához hívatta Remete Szent Antalt, aki végül a temetéséről gondoskodott. A nagy németalföldi festő, Mathias Grünewald gyönyörű táblaképen örökítette meg a két példás életű férfiú találkozását.
A szentet állítólag szülőföldjén, egy oroszlánok ásta sírgödörbe temették. Tetemét utóbb Konstantinápolyba vitték, majd onnan Velencébe került át, ahol a Szent Julianus tiszteletére emelt székesegyházban helyezték el. Amikor a remete szentté avatása hivatalosan is megtörtént Rómában, a magyar pálosok – akik az egyiptomi remete tiszteletére nevezték magukat pálosoknak – elhatározták, hogy a Buda határában álló budaszentlőrinci kolostoruk számára megszerzik a szent csodatévő földi maradványait. Nagy Lajos királyunk, aki épp az említett Velence városából származott, támogatta a budai szerzetesek ötletét. Van egy becses mondata a pálos krónikásnak Nagy Lajos külsejéről, melyet kortárs tanúságtételnek tekinthetünk: „A király átlagmagasságú, magabiztos tekintetű, göndör hajú és szakállú, derűs tekintetű, erős szájszélű és egy kissé hajlott hátú ember volt…”
Nagy Lajos háborút viselt Velence városa ellen, és elhatározta, ha sikerül diadalmaskodnia, vagyis „ha az Úr Első Remete Szent Pál közbenjárására megadja neki a velenceiek felett áhított győzelmet, akkor a hittel és reménnyel kért szent tetemét Velencéből hódolattal a maga országába, Magyarországra viteti, hogy ott az említett testvérek méltó tisztelettel övezzék, és híre-neve fönntartassék…” A békekötéskor valóban sikerült tervét megvalósítania, és a szent életű remete ereklyéi 1384. október 4-én hajnalban, díszes kísérettel elindultak egy fakoporsóban Buda felé. „Budán pedig, miután mindent előkészítettek a szent iránti hódolatra, a papok fáklyafény mellett, nagy kegyelettel és tisztelettel hódolva fogadták a szentséges ereklyéket, majd a királyi kopolnában Szent Pál rendjének őrizetére bízták azokat.” Innen aztán hamarosan a rend budaszentlőrinci főkolostorába kerültek, ahol a pálosok büszkesége, Dénes szobrászmester alkotta meg az ereklye számára a híres vörösmárvány szarkofágot. „Kőfaragó Dénes testvér, kiváló tehetségű és rátermett kőszobrász, aki Szent Pál atyánk sírját bámulatos művészettel készítette el, amint azt a szemlélő láthatja is…” – jegyzi a rend krónikása.
Messze földről csodájára jártak a szépséges szarkofágnak. A sors iróniája: a budai török követ is ámulattal írt róla, nem sejtve, hogy Dénes kőfaragó remekművét épp a honfitársai fogják elpusztítani, miután a mohácsi csata után Budát is feldúlják. A korabeli pálos krónikás feljegyezte: „A remeterend központját, a legfőbb kolostort, mely Szent Lőrinc tiszteletére épült, az egész ország gyönyörködtető vigaszát teljesen kifosztották. Az oltárokat lerombolták, a képeket csúfosan összeszabdalták, a sírokat felforgatták. Szent Pál márványkoporsójának finoman faragott fedőlapját lelökték, és három darabra törték…”
Szerencse a szerencsétlenségben: a három darabból egy mégis megmaradt, és ma is bárki megcsodálhatja Dénes mester remekművének töredékét a budai Várban.