Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy Jágó vagy Biberach élvezte-e (élvezi-e) az ármánykodást. Mivel tökélyre viszik (a színpadon), nyilván meglelik benne a jól végzett munka örömét. Biberach a kéjenc Ottó ágyába csalja Melindát, Jágónak pedig sikerül Desdemonát megfojtatnia. Ezt a teljesítményt sima szavakkal és jól felépített mondatokkal érik el, mondhatni stílussal és szerkesztéssel. Az ármány remeklésekre képes, hat, alkot, gyarapít, bár a haza fényre derítése ritkán tartozik céljai közé.
Az ármány míves mesterség: látszatra mértéktartó, és ami hatékonyságának éltető eleme: látszatra hiteles. Akiről rögvest kiderül, hogy ármánykodik, az jobb, ha felhagy vele. Jágónak születni kell.
Mindez tanulmányozható a magyar sajtó irányzatain és a pártok PR-tevékenységén. Igazán tehetséges ármány például az SZDSZ plakátja Orbán Viktor és Kuncze Gábor fordított előjelű kézcsókjával. Biberach sem tenné különbül. Szánakoznunk kell viszont a kampányba bódult szocliberál napi- és hetilapokon, a 168 Órán, az ÉS-en, a Magyar Hírlapon és a Népszaván, amelyek mindig „karóval” jönnek, „nem virággal”, s a gyűlölet nem csupán stílusukat, hanem szerkesztőik józan eszét is elveszi. Ezek a lapok fülduruzs helyett bunkót használnak, az pedig csak szilárd kézben hiteles.
Nem így a Népszabadság.
Szinte öröm és megtiszteltetés számomra, hogy e lap egyik cikkecskéjén keresztül bemutathatom, mi az igazi cselszövés, amelynek – ha egy csöppet is óvatlanok vagyunk – hiszünk, olyannyira, hogy úgy érezzük, a kétely nem belénk plántált, hanem igazságérzetünkből fakad. A cikkecske a Háttér – Egy nagykereszt margójára címet viseli, és „munkatársunktól” származik. A cím eleve elfogulatlanságra utal és bizalmat kelt, az olvasó arra számít, hogy intim, ám hiteles tájékoztatást kap. Az írás természetesen Orbán Viktor kitüntetésének „hátteréről” szól, a francia Nemzeti Érdemrend nagykeresztjéről, amelyet a magyar kormányfőnek Jacques Chirac adott át. A cikk írója tájékoztat bennünket arról, hogy míg Mádl Ferencet „állami látogatáson” (visite d’ état) fogadta, s tüntette ki a Becsületrend nagykeresztjével a francia elnök, az Orbán-érdemrend átadását maguk „Orbánék, tulajdonképpen nem kifogásolható, de figyelemre méltó trükkje” előzte meg. Biberach tudósító a következőket suttogja a fülünkbe: 1. Orbán kitüntetésének nincs akkora politikai súlya, mint „amelyet annak – inkább ok nélkül, mint okkal – később tulajdonítottak”. 2. Eredetileg „a magyar miniszterelnök diplomáciai úton – értsd: dobozban elküldve, a nyilvánosság mellőzésével kapta volna meg a nagykeresztet”. 3. Orbánék mindent elkövettek (kuncsorogtak), hogy a díjat az Élysée-palotában Chirac adja át. 4. Így a beosztott diplomatával elhozatott, dobozban fekvő érdemérem helyett jöhetett „a kitüntetési ceremónia Chirac, Orbán, valamint a hírügynökségi fotós főszereplésével”. 5. A hírverésre azért volt szükség egyébként, mert Orbán eddig csak „jobboldalon osztogatott” kitüntetéseket kapott.
A kis remekmű célja, hogy az olvasóban tudatosodjék: a nagyratörő, agresszív Orbán famulusai útján erőszakot tett szegény, fanyalgó Chiracon, sőt az egész Élysée-palotán. Hinnénk is Biberachnak (mert a jágói címet azért nem érdemli), ha nem láttunk volna tévéfelvételt a díj átadásáról. (Chirac a saját érdemrendjét tűzte fel Orbán hajtókájára, meleg szavak kíséretében.) Ha nem tűnt volna szemünkbe a francia kormányfő személyes kedvessége, ha egy másik nagy francia államférfi, Giscard d’ Estaing nem jött volna 1998-ban Magyarországra, hogy Orbánnak kampányoljon, ha nem tapasztalnánk nap nap után annak a jelét, hogy az európai jobbközép úgy kezeli a magyar miniszterelnököt, mint a polgári–konzervatív–liberális politika nagy reménységét. Én is hinnék a cselszövőnek, ha például nem mondta volna Antall József 1990-es karácsonyi interjújában nekem, illetve a Magyar Nemzetnek, hogy Orbán Viktor kiemelkedően a legnagyobb tehetség a magyar politikában. Ugyanis: a hasonló a hasonlónak örül.
A szociknak örül Schröder, Orbánnak d’ Estaing, Kohl, Thatcher és Chirac. De ezzel együtt minden elismerésem a Népszabadságé a turpisságért. Hogy a lap hitele ezáltal növekedett-e, én nem tudom…