Fehérvári úti piac: a tervező reagál

A Magyar Nemzet 2001. november 13-i számában cikket közölt a Fehérvári úti piac tervezett rekonstrukciójáról. Az írásra az említett építész válaszlevélben reagált, amelyet alább közlünk.

A piac meglévő lépcsőivel kapcsolatban leírt kifogásokról e cikkből értesültem (24 évvel a piac megnyitása után). Ha valóban kifogásolhatóak lennének e lépcsők, akkor az ezzel kapcsolatos változtatási igénynek szerepelnie kellett volna az üzemeltető által 2000. tavaszára kiírt tervpályázat feladat-meghatározásában. Ilyen probléma-fölvetés akkor nem hogy nem volt, de a tervpályázati kiírás a személyforgalom tekintetében a „lehető legkevesebb bontás” követelményére hívta föl a figyelmet, és ezt megerősítette a tervpályázat zárójelentése is. Mozgólépcsőkre természetesen szükség van (nem a tervezőkön múlott, hogy eredetileg kimaradtak az épületből), de az épület meglévő közlekedőrendszerének alkalmasságát igazolta a Fővárosi Tervtanács állásfoglalása a „ma is jól működő piacról”, és jól érzékelteti dr. Istvánfi Gyula Ybl-díjas építész, tanszékvezető egyetemi tanár (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészettörténeti és műemlékvédelmi tanszék) véleménye: „Az épület azóta is (megépítése óta) kifogástalanul teljesíti rendeltetését – amit mint gyakran ott vásárló kerületi lakos – magam is igazolni tudok.”
A piac üzemeltetője nem „első körben” kért föl a rekonstrukció tervezésére, hanem 1988. és 1997. között szinte folyamatosan foglalkoztam e tervezéssel. Csak példaként említem az 1993. évi elvi építési engedélyt és az 1998-ban született építési engedélyt. Ezen engedélyek kiadását az üzemeltető kérte a hatóságtól. A mind újabb tervezésekre az üzemeltető folyamatos koncepcióváltásai miatt volt szükség. E hezitálás vezetett a piac ma valóban elszomorító állapotához.
Az üzemeltető nem az én (engedélyezett) tervem elvetése után írt ki pályázatot, hanem csak másfél évvel később – közben egy másik tervet is megpróbált engedélyeztetni. E közbenső terv készíttetését kiváltó koncepcióváltás alapvető indoka a költségcsökkentés szándéka volt.
Valótlan állítás, hogy „a szerzői jogdíj körül folyó vita miatt” akadályoztam volna a rekonstrukciós tervezést. Éppen ellenkezőleg: soha ez ügyben pénzt nem kértem, sőt, az üzemeltető által írásban fölajánlott kétmillió, majd szóban fölajánlott hárommillió forintot, az épület építészeti csonkolásának tudomásulvétele ellenében felajánlott „megváltási összeget” határozottan visszautasítottam. Aláírtam viszont egy megállapodástervezetet, amelyet az új tervező dolgoztatott ki az Építész Kamara jogászával, amely szerint 1 (azaz egy) forint honorárium ellenében a megvalósulásig támogatom a Fővárosi Tervtanács állásfoglalásában javasolt (a tervpályázat kiírásának és eredményének megfelelő) tervváltozat megvalósulását.
Valótlan állítás, hogy Kertész András Tibor építészt „több fórumon” támadtam. Soha, sehol.
A vita egyetlen dologról folyik, az eredeti épület építészeti arculatát alapvetően meghatározó kapuzatok és lépcsőlefedések új keletű bontási szándékáról. Ezen, soha korábban nem kifogásolt elemek megtartásával megvalósított rekonstrukció felelne meg a tervpályázati kiírásnak, a pályázat eredményének és a Fővárosi Tervtanács állásfoglalásának, nem mellesleg, jóval olcsóbb is lenne.
Nem elsősorban szerzői jogi kérdésről van szó, hanem valós értékek védelméről. Ezt nem a mű szerzője állítja, hanem azok az állásfoglalások, amelyek hazánkban a legmagasabb építészeti értékelési szintet jelentik: az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia építészettörténeti és elméleti bizottsága, a modern építészet védelmére alakult nemzetközi szervezet, a DOCOMONO magyar munkacsoportja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészettörténeti és műemlékvédelmi tanszéke, a Fővárosi Tervtanács, a Magyar Építészek Szövetsége, az Építéstudományi Egyesület, továbbá három, egymástól szakmai és politikai szemléletükben távol álló szaktekintély: Makovecz Imre Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Corvin-lánc kitüntettje, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Reimholz Péter Kossuth- és kétszeres Ybl-díjas egyetemi tanár, valamint dr. Baráth Etele, az Országgyűlés illetékes bizottságának alelnöke.

A szerző Ybl-díjas építész