Gazdasági fejlődés és vízminőség

Amikor Klebelsberg Kunó 75 évvel ezelőtt megalapította Tihanyban a Magyar Biológiai Intézetet (mai nevén MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet), kevesen gondoltak arra, amit mint kiváló tudománypolitikus tudott, hogy a Balaton élővilágának „elméleti felbuvárlásának”, amelyet „Európa tőlünk vár el”, milyen gazdasági haszna lehet. Ma mindenkinek nyilvánvaló, hogy az emberi tevékenység kihat a tavak vízminőségére, a minőség pedig a víz hasznosíthatóságára. A Balaton-régió azért üdülőrégió, mert üdítő tó van a középpontjában. A gazdasági fejlődés alapja, hogy ez az állapot tovább javuljon. A XX. század utolsó harmadában a tavak körül a legnagyobb gondot a rohamos eutrofizálódás okozta. A tóba kerülő növényi tápanyagok miatt egyre jobban elszaporodtak a vízben lebegő apró algák.
A Balatonért 1973-ban kondítottuk meg a vészharangot, amikor kimértük, hogy az egy évtizeddel korábbi szinthez képest a Keszthelyi-öbölben a nyolcszorosára, a tó középső részén a háromszorosára, Tihanynál a duplájára nőtt az algák szervesanyag-termelése. Baljóslatunk, hogy egy évtizeden belül az egész tavon zavarhatja a fürdőzést az algásodás, sajnos bevált, mert 1982 nyarán a kékalgás vízvirágzás már Keszthelytől Akarattyáig terjedt, felzúdulást keltve az üdülők körében, akik nem akartak a sűrű zöld vízben fürödni. Addigra azonban szakmai körökkel nem kis csaták során sikerült elfogadtatni az eutrofizálódás tényét és a stratégia lényegét.
Kémiai mérésekkel, biotesztekkel, a Balatonból elkülönített kis tavacskákban végzett műtrágyázási kísérletekkel, a tavi anyagforgalom részletes vizsgálatával kimutattuk, hogy a balatoni algák szükségleteihez képest a foszforból a legkisebb az utánpótlás, itt a szűk keresztmetszet, ezt az utánpótlási vonalat kell támadni, hogy az algásodást visszaszoríthassuk.
A vízügyi igazgatóságok méréseiből meg lehetett határozni a terhelés fő forrásait, majd ezeket súlyoztuk aszerint, hogy a belőlük származó foszfornak mekkora része hozzáférhető a biológiai folyamatok számára. Eredményeink szerint a Balatonba jutó, biológiailag hozzáférhető foszfor negyedét a Zala, másik negyedét a többi vízfolyás szállította, harmadik negyedét a tóparti szennyvíztisztító telepek adták, negyedik negyedét a tóparti területek településeiről és művelt földjeiről lefutó csapadékvíz hozta. A részletesebb elemzés azt mutatta, hogy a Zala és a többi vízfolyás által szállított terhelés körülbelül egyenlő arányban származott a vízgyűjtő szennyvizéből, illetve a mezőgazdaságból. Az üdülőnépesség férőhelyeinek számát a nyaralókban, az állandó lakosság által kiadott szobákban, a vállalati üdülőkben, szállodákban stb. 1960-ban 77 ezerre, 1970-ben 133 ezerre, 1990-ben (az 1983-as építési tilalom ellenére) több mint 400 ezerre tehetjük. A 140 ezer állandó lakossal és az egy napra érkező kirándulókkal együtt augusztusi vasárnapokon háromnegyed milliónyian is vagyunk egyszerre a tó partján, ilyenkor a Balaton Magyarország második legnagyobb városa. A téli és nyári igények közötti különbség nem kis gondot okoz a közművesítésben. Az üdülőövezetet ellátó vízműrendszerek kapacitása 1960-ban 15 ezer m3/nap, 1975-ben 95 ezer m3/nap, 1990-ben 200 ezer m3/nap volt.
Hasonló ütemben nőtt a vízfelhasználás az üdülőrégión kívüli településeken is. A Zala vízgyűjtőjén felhasznált víz mennyisége egy év alatt azonos az üdülőrégióéval, csak az évszakos eloszlása egyenletesebb. A hetvenes években létesített szakosított állattartó telepeken 300 ezer m3 hígtrágya keletkezett, amelynek jelentős része a tóba juthatott. Műtrágyaként a tó vízgyűjtőjén évente 1955–1960 között 700 tonna, 1966–1970 között 3500 tonna, 1981–1985 között 7100 tonna foszfort juttattak a talajba.
A szennyezés forrásainak ismeretében mérlegelni lehetett, hogy intézkedésekkel mennyivel és mekkora költséggel lehet a tó biológiailag hozzáférhető foszforterhelését csökkenteni. A tó eredeti, oligotróf állapotának elérése szép lenne, de nincs realitása. Kompromisszumként távlati célul a hatvanas évek mezotróf állapotának visszaállítását tűztük ki. Mezotróf tóban az üdülő még nem észlel elszíneződést.
Az MTA által szervezett bizottságok javaslatai alapján 1983-ban megindultak a Balaton vízminőségének javítását célzó beruházások. Elkészült a körcsatornarendszer, amely az üdülőrégióban összegyűjtött szennyvizek kétharmadát a tó vízgyűjtőjén kívülre vezeti. Megszüntették a hígtrágyával való szennyezést. Megépült a Kis-Balaton felső tározója, amely 1986–1992 között a belé érkező foszfornak több mint felét visszatartotta. 1992-től üzemel a foszforleválasztó a zalaegerszegi, a keszthelyi, a tapolcai és néhány más szennyvíztisztító telepen. Az üdülőrégióban a folyóvízzel ellátott lakásoknak 66 százalékát csatlakoztatták a szennyvízhálózathoz. A várhatónál kevesebb történt a talajvédelem terén, viszont a műtrágyaárak olyan mértékben emelkedtek, hogy a felhasználás a tizedére esett vissza. Mindettől a Balatont érő, biológiailag hozzáférhető foszforterhelés az 1975–1980-as szintnek körülbelül a felére csökkent. Az utóbbi hét évben az algák mennyisége az egyharmada volt az azt megelőző évtizedben mértnek. A nyugati medencék állapota hipertrófról eutrófra, a középső és keleti medencéé eutrófról mezotrófra javult. Ez a javulás tartósnak bizonyult az utóbbi két forró, aszályos nyáron is. A Balaton esetét nemzetközileg a nagy sikertörténetek közé sorolják.
A következő tíz évre az a cél, hogy a tó foszforterhelése a mostaninak a felére csökkenjen. Ehhez a csatornázottságnak az üdülőrégióban és a vízgyűjtő városaiban 95 százalékot, a többi településen 60 százalékot kell elérnie. A szennyvíztelepeken a foszforleválasztás hatásfokát a mostani 80 százalékról 95 százalékra kell növelni. A településekről és a mezőgazdaságból a csapadékkal érkező szennyezést az egyharmadára kell csökkenteni. Azt várjuk, hogy ettől az algák mennyisége a mostani felére csökken, a tó nyugati része is mezotróf állapotúra javul, és szélsőséges időjárás mellett sem alakulhatnak ki kékmoszatos vízvirágzások. A legsürgetőbb a földművelés átalakítása, hiszen a szennyezésnek már több mint a fele innen származik, és várható, hogy a műtrágya-felhasználás visszaáll az európai szintre.
Reméljük, hogy az újabb fejlesztések megkímélik a balatoni nádasokat.
Bízom abban, hogy sok munkával meg lehet teremteni a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem összhangját.
A szerző az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének igazgatója