Hajógyártás Angyalföldön

Az angyalföldi műhely megalapítását 1863-ra tehetjük, miután az amerikai tanulmányútjáról hazaérkező Hartmann József létrehozta első műhelyét a Géza utca 3. szám alatt. A kiegyezést követően egymillió forint tőkével és pesti kereskedők segítségével már egy részvénytársaságot fogott össze: megvásárolta Gillain belga gyáros telepét, gépeit, sőt a képzett munkások egy részét is Pestre telepítette.

Előbb az újpesti szigetet vette meg a fővárostól a XIX. század derekán a Császári Vasútépítési Hivatal, majd a szemközti Duna-partot is. A társaság célja az volt, hogy egy téli kikötőt építsen a területen. Nem telt el két év, és kialakították a jégzajlásmentes öblöt, a partot pedig két kilométer hosszan alkalmassá tették hajóépítő műhelyek számára. A hajógyártás atyjának tartott gépész-kovács Hartmann József 1863-ban nyitotta meg első műhelyét a Géza utcában. A kiegyezést követően egymillió forint tőkével és pesti kereskedők segítségével megalapította első részvénytársaságát: megvette Gillain belga gyáros telepét és a gépeit is, ráadásul a képzett munkások egy részét is áttelepítette Pestre. Így az angyalföldi műhely megalapítását nagyjából erre az időpontra – 1863-ra – tehetjük. Az 1873-as gazdasági válság után Hartmann új gyárat alapított; ezzel egy időben pedig kibérelte a sziget Meder utcához közeli területét is. Az angyalföldi Helytörténeti füzetek című kiadvány szerint a telep ebben az időszakban 70 munkással dolgozott.
A többszöri újrakezdés igencsak kimerítette a vállalkozót, aki 56 éves korában elhunyt. Ekkoriban halt meg Schönichen Herman hajógyáros is. 1911-ben alakult meg a Ganz és Tsa. Danubius Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. A társaság elsősorban a háborúból adódó igényeket szolgálta ki: Horthy Miklós tengernagy hajója, a Novara gyorscirkáló már 1911-ben Fiuméban elkészült, és a közel húszezer tonnás, 1918-ban elsüllyedt Szent István csatahajót is ekkoriban fejezték be. A háborút követően a Ganz Danubius fiumei gyára olasz tulajdon lett, a világválság idején a csőd szélére jutott. Változást csak az 1934-es esztendő hozott, amikor a Shell olajszállító hajókat rendelt a társaságtól, és a tengerhajózás is megindult a Dunán.
Az egyik legnevezetesebb terméke ennek az évtizednek a Budapest Duna-tengerjáró áruszállító hajó volt. 1936-ban megalakult a Magyar Királyi Duna-tengerhajózási Rt., és sorra épültek a tengerjáró hajók is. A második világháború alatt a hajógyári üzemekben pánik tört ki: a tulajdonosok nem engedélyezték a felszerelések elszállítását, és a robbanó különítményeket sem engedték be üzemeikbe. Gondoltak az újjáépítésre is, ezért úszódaruk tervezésébe kezdtek. A háború után a Ganz gyár a megmaradt hajókból hatot szállított jóvátételként a Szovjetuniónak, ezzel a Szovjet Hajózási Vállalat bizalmába fogadta. Ezt jelzi, hogy számos megrendelést kapott a gyár a Szovjetunióból: 100 darab, 1100 tonnás hajó közül 24 jóvátételi számlára készült, 76-ra pedig exportszerződés szólt. 1953-ban a Ganz Hajógyár kettévált: a Georghiu Dej Hajógyár, valamint a Daru-és Kazángyár önállóan működött tovább.