Kilátások a főváros legmagasabb pontjáról

A már nagy sikert aratott Hegyvidéki olvasókönyv szerzőjének, Szatucsek Zoltánnak és Majtényi Györgynek az új sorozat – a Hegyvidéki históriák – első részeként, a közelmúltban megjelent Erzsébet-kilátóról szóló kötetét ajánlotta figyelmünkbe a napokban a XII. kerület polgármestere, Mitnyán György és a kiadó, Kollega Tarsoly István.

A toronyról szóló könyvecske kiadását a tervezésben jelentős szerepet játszó Schulek Frigyes születésének tavalyi százhatvanadik évfordulója és a kilátónak a közeljövőben megkezdődő felújítása tette aktuálissá.
A János-hegy legtetején hetvenöt évvel ezelőtt, egy csillagfényes augusztusi estén először világították ki az Erzsébet-kilátót. „Budapest fényeinek túl kell ragyognia a trianoni határokon” – szólt a jelszó. Így lett a kilátó a főváros legmagasabb pontján az első, folyamatosan kivilágított hazai középület.
De hogyan is vált Budapest egykori büszkesége lassan egyre kellemetlenebb nyűggé a város nyakán? Többek között ezekre is megtaláljuk a választ a könyvben.
Érdekes, hogyan lett a János-hegy a legutolsóként rögzült fővárosi helynév. A János nevet a hegy a török idők után Pest-Buda többi német helyneveivel együtt kapta, valószínűleg egy korábban itt emelt Szent János-szoborról. Döbrentei Gábor XIX. század eleji kutatásakor azonban egy még korábbi időből származó – Pozsony-hegy – elnevezést talált, amelyet a legenda szerint azért adhattak, mert jó idő esetén ormáról Pozsonyig is el lehetett látni. Csak a múlt század elejére rögzítették mint János-hegyet, az pedig, hogy valóban el lehetett-e látni a tetejéről, már sosem fog kiderülni, bár eleink még száz éve is állították. Tény, hogy csúcsa mindig kiváló kilátást kínált fővárosunkra. Nem véletlenül emelték itt a XIX. század közepe körül a mai kilátó elődjét, a Gloriette nevűt, amely azonban nem volt más, mint egy vadászleshez hasonló, fa tákolmány. Életveszélyessége ellenére majd’ fél évszázadon keresztül szolgálta az egyre nagyobb számú látogató szórakozását. Sőt, köztudottan Erzsébet királyné is innen gyönyörködött a csodálatos panorámában.
A magyarok kedvenc Sissijének halála után vetődött fel, hogy a régi helyen egy róla elnevezett, a főváros legmagasabb pontjához méltó, kőből készült kilátót kellene emelni. Még rendkívül hosszú idő, negyed század, és számtalan terv kellett, mire többszöri nekifutásra megszülethetett az Erzsébet-kilátó. Glück Frigyes szerepe elévülhetetlen megépülésében. A jó nevű, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező szállodás ugyanis minden követ megmozgatott az eredmény érdekében: lobbizott a polgármesternél, gyűjtést szervezett, sőt még egy svájci szállodás hozzájárulását is megnyerte. Végül csak összejött a kívánt összeg. A kitűnő építész, Schulek Frigyes közreműködésével a nagy sikert aratott Halászbástyájához sokban hasonló – minden oldalról egyformán dekoratív – torony terve kapott engedélyt. Az építkezés – a hely távolsága és fekvése miatt – meglehetősen lassan haladt. A huszonhárom és fél méter magas, kör alaprajzú, négyteraszos építmény befejezése egy hosszú, fáradságos küzdelem végét zárta le, amikor 1910 nyarán átadták. A környék felújítására ugyan már nem maradt fedezet, de a közeli vendéglőt még rendbe hozták, és ezzel a fővárosiak kedvelt zarándokhelyévé vált. A két háború között kiépült a kilátóig vezető út, közvilágítás és pihenőpadok kerültek a környékre, majd állandó kivilágítást kapott.
Hamarosan már az alsó-ausztriai Semmering mintájára egy magaslati fürdőhely építésén és a könnyebb megközelítéshez elengedhetetlen Libegő tervezésén gondolkodtak, amikor kitört a második világháború. Ez hosszú időre megpecsételte a kilátó sorsát, hiszen a háborút követő új szellem a felejtendő múlt részeként kezelte többek között az Erzsébet királyné nevét viselő épületet is. A környezetében számtalan, úgynevezett szocialista beruházás valósult meg, amelynek építészetileg legelkeserítőbb eredménye a monumentális, a kilátót teljesen elnyomó rádiótorony volt. A kilátó tetejére – a kommunizmus szimbólumaként – egy hatalmas vörös csillag került, ám a továbbiakban nem nagyon foglalkoztatta a városatyák fantáziáját, a fejlesztésekből is rendre kimaradt. Népszerűségét csak a sok évtizeddel a tervezett után megépült libegő megépítése adta vissza, ám felújítására továbbra sem áldoztak. Így jött el a rendszerváltozás, amely a kilátó számára semmi jót nem hozott, fenntartása inkább kolonc volt a főváros nyakán.
A közelmúltban azonban sikerült megállapodniuk a XII. kerülettel, hogy az a kezelői jog fejében a pusztuló emléket egykori fényéhez méltóan felújíttassa. Mitnyán György a könyv megjelenése kapcsán elmondta: a tervezett 150-200 milliós beruházással rövidesen rendbe hozzák az épületet és környékét is, eltüntetik a rádiótornyot, és visszahelyezik az Erzsébet-szobrot is, amellyel a kilátó ismét turisztikai látványossággá, a kerület jelképévé válik.