Nyílt levél Pálinkás József oktatási miniszterhez

Kedves Miniszter úr, tisztelt Barátom!
Abban a helyzetben vagyok mint horgas elméjű agg és túlélő krokodil, elméletet és gyakorlatot igencsak átvészelt örök és még nem egészen kiérdemesült Kossuth-díjas gyógypedagógus – ahogy manapság már szólítanak –, és szakmában jártas klinikai pszichológus, és magáníró, és miegymás, hogy aránylag át tudom tekinteni ifjúságom tanult területét, a gyógypedagógiát. Kérlek, miután nem akarom személyes beszélgetéssel rabolni túlzsúfolt és sürgetős idődet, hallgasd meg levelemet, s ha magányos éjidőn eldőlve elgondolkodol rajt’, kanyaríts pár szót gyógypedagógiai véleményemről.
Sem egyetemi, sem szervezeti szinten soha ne mondj le a gyógypedagógia önállóságáról. Őrizd meg azt a szellemi magaslatot, hová nagy elődeink emelték. Ha oly elmék nem voltak restek a gyógypedagógiai elmélet megteremtésében fáradozni, mint Ranschburg Pál vagy Szondi Lipót, Harkai Schiller Pál, Vértes O. András, Vértes József és társaik, dr. Horváth László, Kanizsai Dezső vagy Schnell János, nem beszélve Kozmutza Flóráról és mindenekfölött dr. Bárczi Gusztávról, akkor a mindenkori oktatási miniszternek is illik e szakma nívójának garantálásáról gondoskodnia. Kívánom, hogy néked sikerüljön.
E szakma nívója összefügg e szakma önállóságával. A gyógypedagógiát mindig „köztes” tudománynak vagy iparágnak tekintették, amiben annyi az igazság, hogy klasszikus természeti tudományokkal éppúgy foglalkozik, mint a nem hanyagolható élő emberrel. Ez a kettősség különös helyzetet teremt a gyógypedagógia számára. Részint mindig szem előtt kell tartania a biokémián-fiziológián-idegélettanon alapuló agyi működések természeti törvényszerűségének alapvetését, másrészt folyamatosan ügyelnie kell arra, lássa és láttassa, hogy élő, akármilyen, de társadalmi emberrel van dolga, akinek tudományát könyvből nem lehet megtanulni. Harmadjára azt is hozzávehetjük, hogy a gyógypedagógia, akármilyen különös módon, de pedagógia, viszont nem csupán az, hanem folyamatos, aprólékos, különös technikájú gyógyítás. Talán ezért is – találóan a magyar nyelv szerint – g y ó g y.
Ilyen értelemben különbözik – természetesen az orvostudománytól, melyet azonban sosem nélkülözhet, s különbözik a pedagógiától, viszont véle rengeteg közös vonása van. Imígy egyik ágazat mellé, sem alá nem rendelhető.
Mindez nagyszerűen megolvasható Gordosné dr. Szabó Anna remek könyvében, A magyar gyógypedagógus-képzés története munkájában, a tudományosság és szellemes szakírás ötvözetében.
Magam mindig azon voltam – elég sok miniszteren keresztül –, hogy a nagy globalizációs egyetemi egyesítések gyarmatosító idejében a gyógypedagógia inkább az orvosi szakágazat mellérendelésében működjék, megtartva alapvető szempontjait és sok évtizedes társadalmi presztízsét, a gyors sors úgy rendelé, hogy a pedagógia alá, remélhetően mellé tagozódott. Nos, egyáltalán nem idegen ez a „besorolás”, arra azonban ügyelni kellene, hogy szuverenitása ne vesszen el.
Semmiképpen nem gondolnám helyesnek, hogy aktuál-szervezeti, álminősítési problémák miatt a Gyógypedagógiai Kar helyett valamilyen melléküzemági intézeti szintre degradálódjék a gyógypedagógia. Éppen ellenkezőleg, olyan tudományos, erkölcsi segítséggel kellenék lennünk irányában, mely minőségi és egyedi jellegét hangsúlyozná.
A gyógypedagógia olyan magyar specialitás, mely a híres magyarok pavilonjában mint eredeti „magyar alkotmány” szerepel. A nagyszerű magyar tan és gyakorlat – szokás szerint – lassan külföldön ismertebb, mint hazánkban. Amerikától Hollandiáig, Japántól Ausztráliáig a tudományos emberek tudják, mi a magyar gyógypedagógia. Ennek a rangját honunkban is meg kell erősíteni.
Ezt a tudományágat vagy gyakorlati gyógyító pedagógiát igazándiból csak az ismeri, aki tevékenykedett benne. Száz- és százezer sérült ember és emberke él Magyarországon, akikkel való foglalkozás magában foglalja a tudományos gyógyító ismeretelmélettől kezdve a gyakorlati mentálhigiénéig a siketek, vakok, mozgássérültek, értelmi fogyatékosok, beszédhibások, utókezeltek, érzelmi fogyatékosok, kis-pszichopaták, kriminalo-paták hatalmas és hősies és szomorú tartományát kiterjedt családjaikkal együtt.
Kérlek, ezt az egész kis emberiséget ne hagyd és ne hagyjátok magára semmilyen szervezeti álátalakítás modernkedő esetleges szellemében sem. Ne hagyjátok semmilyen pozicionális rivalizálás mentén kiforgatni eredeti státusából.
A Gyógypedagógiai Egyetem – régen Főiskola – Bárczival olyan polgárjogot nyert a világon, mely minden figyelmet megérdemel. Nem beszélve a gyógypedagógusok néma hadseregéről, mely a legáldozatosabb munkát veszi magára nap mint nap talán nem igazán pénzért, hanem a megmagyarázhatatlan szeretetért, ami ezen ínséges, nehéz sorsú lényekből árad. Amiért még mindig, a huszonegyedik század vállalkozói világában is úgy hívjuk ezt a fajtát, hogy ember.
Legyen könnyű rajtunk az ég.
Megtisztelsz, ha elmondod tehetős véleményedet.