Szellemidézés

Míg Kádár él, addig lesz itt jó világ – mondogatta gyakran keresztapám, és tényleg, amint meghalt az öreg, a keresztszülői Volga is beadta a kulcsot, hóban, szélben, napsütésben való ridegtartással összefüggő huzamosabb aszalódásból kifolyólag, mely történések csúcspontján – egy verőfényes augusztusi napon – a gépjármű utasterének hőmérséklete elérte a kritikus határt, s a műbőr üléskárpit meg a bakelit műszerfalberakás szomorú csordogálásnak indult. Ám ez csak a sorscsapások kezdete volt, a fekete Volgát még jó néhány háztartási eszköz követte, például az NDK robotgép, a csehszlovák centrifuga, a bolgár dugóhúzó, a szovjet vízforraló, sőt, végül még a kínai tornacipő is megvált elpusztíthatatlan szagú gumitalpától.
Ma már kimutathatatlan, hogy volt-e összefüggés a KGST-s tárgyak szomorú vége, és Kádár János történelemkönyvi fejezetté való átalakulása között, mindenesetre a családban még évekig megemlékeztünk a gyászos napról, amelynek reggelén a közkedvelt jármű átrobogott az örök vadászmezőkre. Aztán keresztapám vadonatúj autót vett, s néhány nap múltán már csak ritkán, az elmúlt években pedig már egyáltalán nem említettük az elődöt, hiszen Skoda-bácsi lett az új kedvenc. Szóval megnyugodtunk.
Erre beéleződik a kampány, a zseniális PR-szakemberek öszszedugdossák okos kis kobakjaikat, és nagy ötleteket sütnek ki: itt van például a Magyar Szocialista Párt stábja, amely Kökény Mihályból Carter dokit farag, hogy plakátfiúként a köztéri oszlopokról hirdethesse az egészségügyi vészhelyzetet. De a Munkáspárt is gondolt egy merészet, aztán se szó, se beszéd, fölszakította a múlt fájó sebeit. Mert az úttörővasút és az integető kisdobosok még hagyján, oda mindenkinek vannak kedves sztorijai, hétvégi kirándulás, akadályverseny, pöpec egyenruha, de a tömegbe beépülő gyanús külsejű, egyébként Kádár Jánosként beazonosítható alak azér’ mégiscsak sok, akárhányszor ránézek a munkáspárti óriásplakátra, nagyot dobban a szívem, eláll a lélegzetem, könny szökik a szemembe, és szegény, elfeledett Volgánkra emlékezem.
Fölidézem az együtt töltött időt, a számtalan lerobbanást, az utastérbe beszivárgó benzingőzt, és a mindig előttünk járó, motorház elején feszítő nikkelezett ugró szarvast, majd elkapom tekintetem a vezérről, és inkább keresek egy mind esztétikusabb, mind erkölcsösebb fehérneműreklámot.