Táncoltak télen és nyáron

A város vezetése 1774-ben kizárólagos engedélyt adott Falk Ferenc Józsefnek bálok és táncmulatságok rendezésére. Az esteket katonai felügyelet mellett tartották, és a tanács egy-egy munkatársa is rendszeresen jelen volt. A tulajdonos nagyon odafigyelt arra, hogy a vezetőség előírásait betartsa, így a programok mindig pontosan kezdődtek, és este 11-kor be is fejeződtek. A belépődíjat – 1 forintot – minden szórakozni vágyó befizette, anélkül be sem léphetett a tánchelyiségbe.

Falk Ferenc József táncos-szórakozóhelyét a vízivárosi Bomba téren nyitotta meg az ezerhétszázas évek derekán. Ebben az időszakban már a köznép számos helyen mulathatott városszerte, Pischoff Gáspár a Várban, Hermann János a Három Nyúlhoz címzett fogadóban rendezett esteket; Falk táncterme azonban jóval erkölcsösebb keretek között működött, így az „igen jelentékeny költséggel, a tánc és színház számára illendően felépült” intézményt a városi tanács is jó szemmel fogadta.
A bálokat és színielőadásokat katonák felügyelték, és az esteken a városi tanács egy-egy munkatársa is rendszeresen jelen volt. A tulajdonos nagyon odafigyelt arra, hogy a vezetőség előírásait betartsa, így az esték mindig pontosan kezdődtek, és este 11-kor be is fejeződtek. A belépődíjat – 1 forintot – minden szórakozni vágyó befizette, anélkül be sem léphetett a tánchelyiségbe. (A legtöbb helyen ugyanis csak tánc után kérték el a belépőt, bár a tulajdonosok gyakran hiteleztek is az ifjaknak).
Siklóssy László feltárásai szerint tisztességes hírnevének köszönhetően Falk 1774-ben privilégiumot kapott a várostól: bálokat és egyéb mulatságokat ezt követően hivatalosan csak ő rendezhetett.
A következő évtizedtől a köznép egységessége felbomlott: a kilencvenes évektől külön mulatott a katonaság, a kispolgárság és a cselédség is.
Az új szórakozóhelyek között a leghírhedtebb a Király utcai Fekete Redoute volt. Ellrich Ágoston Berlinben megjelent Milyenek a magyarok című könyvében részletesen ír erről a helységről. „Ez az intézet egy táncterem volt, amelyet Fekete Redoute-nak neveztek. Kivétel nélkül az összes női vendég Phryné volt a legközönségesebb fajtából. A férfivendégek: henteslegények, diákok, jurátusok, hejjel-közzel a főnemesség ifjai, akik itt ildomos szórakozást kerestek.” Ellrich felháborodva írt mindarról, amit itt tapasztalt: „Ezt a kertet látni kellett, hogy az embernek fogalma legyen arról, milyen mélyre süllyedhet le az ember, hogy Schillerrel beszéljek, maga az eleven bűn is elpirulna ennek a leírásán.” A szerző szerint a nemzet becsületére vált, hogy a mulatót 1820 táján bezáratta.
A Redoute persze nem maradt utód nélkül: szintén a Király utca elején nyitotta meg kapuit az Új-Szálla a harmincas években. A – mondjuk így – táncteremről jóval szerényebb, már-már dicsérő szöveg jelent meg Korn Frigyes tollából, aki a „habszülte Aphroditénak szentelt táncintézetet” később dalban is megénekelte.