Versben, píárban a szocialistákkal

Irodalomelméleti óra, PR-oktatás, majd a globális kapitalizmus arcainak bemutatása – mindez belefért a szocialisták monori fórumába. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt jóléti rendszerváltozást ígért, Gál Zoltán képviselőjelölt szerint pedig a település egyenesen Budapest éléskamrája lehet. Aztán csak megkérdezte tőle egy érdeklődő: miről beszél, hiszen 1994–1998 között a település nem fejlődött semmit sem.

A mosolygós Medgyessy és a vasalt öltönyös Gál Zoltán közelében ülő Baranyi Ferenc költő Monoron töltötte ifjú éveit, ezért őt kérik fel a művelődési ház nagytermében tartott pártrendezvény megnyitására.
– Kedves barátaim! Nagyon jól érzem magam, mert ezer szál köt ide. Apám a Horthy-korszakban, a harmincas években főjegyző volt a közeli Nyáregyházán, s emiatt lapátra került 1949–50-ben. A nagynénémnél, Manyi nénémnél kaptunk menedékjogot. Olyan szép háza volt, hogy az ÁVH kinézte magának, s egy éjszaka alatt el kellett hagynunk. Később, 1956 októberében én voltam itt a helyi mozgalmi ifjúsági bizottság elnöke. Amit felsoroltam, az arra predesztinálna, hogy én a politikai küzdőtér másik térfelén csatározzak, de alapszabály számomra, hogy költőként a sokaság oldalán legyek, mint ahogyan a politikai paletta baloldalán foglalt helyet Csokonai plebejus indulataival, Petőfi a piros zászlóval, Ady Endre és persze József Attila is. Szavalni kezdi egy versét, „Az ország arca ez a táj” – hallani a strófát. Dübörög a taps, majd a szocialista miniszterelnök-jelölt kap szót.
– Nagy dolgokra készülünk! Arra, hogy befejezzük azt, amit az előző kormányok elkezdtek. A politikai és gazdasági rendszerváltozást követően mi jóléti rendszerváltást akarunk. Senki sem képes csodákra, mi sem gondoljuk azt, hogy megjelenik egy szocialista kormány szociáldemokrata elvekkel, és egyik pillanatról a másikra minden megváltozik. Számos megoldatlan feladat van. Ilyen az egészségügyi rendszer működése, hiszen most állandó a bizonytalanság a rászorultak, a betegek részéről. Most olyan a rendszer, hogy a betegnek magával kell vinnie az orvosságot, a kötszert és – elnézést kérek – a toalettpapírt is.
– Ez a kormány a látszatberuházások kormánya, mindenki hanyatt vágja magát, amikor a PR-ról van szó, arról, hogy milyen jó PR-ja van a kormánynak. Hát, ha üres luftballont adnak el PR címén, akkor tényleg nagyon jó PR-ja van – értekezik Medgyessy. Valójában a PR akkor érték, ha mögötte tartalom is van – zengi. Az MSZP-s léggömbök közelében egy nénike ül, látszik rajta, hogy ezt a PR-dolgot nem igazán érti. – Ez a kormány csak azokra gondol, akik tehetősek, nekünk viszont sok tisztességes, jó tervünk van, a programunk arról szól, hogyan lehet adócsökkentéssel a vállalkozókat és a munkavállalókat segíteni – sorolja a politikus, aztán Gál Zoltán felé fordul. – Bemutatnám Zolit, akinek megbízott belügyminiszterként nagyon nagy szerepe volt a rendszerváltozás békés lebonyolításában, majd frakcióvezető és házelnök volt. Gál Zoltán szerint fordulópont előtt áll az ország, s az a kérdés, hogy a jövőben melyik arcát mutatja majd meg a globális kapitalizmus.
A kérdések ideje érkezik el, számtalan kéz emelkedik a magasba. H. Katalin monori vállalkozó így fogalmaz: azon gondolkodtam, hogy ha kevesebb lesz az adó, akkor milyen bevételből fogják a fejlődést finanszírozni. Hogy tudnak a kevesebből többet adni, na, ez borzasztóan érdekelne. F. Sándor mondja: Gál úrtól kérdezem, hogyan garantálja Monor beindult fejlődésének a folytatását, amikor sokan úgy látjuk, hogy ’94 és ’98 között ezen a településen nem történt semmi sem, s csak ’98 óta indult meg a fejlődés. Baranyi úrtól röviden azt kérdezem, hogy szerinte Petőfi vagy A walesi bárdokat író Arany kezet fogna-e vele – kérdezi a férfi. Egy újabb jelentkező azt mondja, hogy a magyar munkás által termelt nyereséget a magyar nemzetnek kellene élveznie és nem a nemzetközi gazdasági hatalmaknak, majd őszinte hangnemre váltva megvallja: szeretném, ha a szocialisták győznének, de nagyon hiányolom a szövetségeseket. Nélkülük hogyan lehet nyerni? Medgyessy Péter válaszként a kisebb adóterhek-nagyobb teljesítmény grafikáját vezeti le közgazdaságilag. A vállalkozónál maradó több pénz, több fejlesztés, több munkahelyteremtés szlogeneket hangoztatja. Mivel bevallása szerint szereti az őszinte beszédet, elmondja: teljesen érthető, ha egy befektető nyereséghez szeretne jutni, ugyanakkor a mindenkori kormány felelőssége az, hogy a vállalkozó a nyereséget újabb beruházásba fektesse. Mint mondja, szövetséget kötöttek a szakszervezetekkel, összesen harminchéttel, mégpedig úgy, hogy bársonyszéket és parlamenti mandátumot nem ígértek. Közös szándékok és célok alapján egyeztek meg. A megszólt költő, Baranyi Ferenc kapja meg a szót. Azt mondja, nem érti a felvetést, de megpróbál a kérdés mélyére látni. Mint elemzi, Arany abban az időszakban írta meg A walesi bárdokat, amikor a költőket az uralkodó látogatása kapcsán ódaírásra szólították fel. Felidézi, hogy az ötvenes években több antológia készült Rákosi Mátyás istenítésére, s bizony ma élő neves költők műveit is lehetett ott olvasni. Ő pedig nem írt ilyen antológiákba. (Gyakran forgathatta viszont, hiszen többször idéz belőle.) „Megy Rákosi a tanácsba, körülötte fia-lánya, aki látja, öreg paraszt, lába alatt zörög a haraszt” – szavalja. Elpanaszolja még, hogy „az Aczél-féle kultúrpolitika velünk bizony mostohán bánt”. Erre egy hölgy emelkedik szólásra, s mint mondja, „önkormányzati képviselő, de nem az MSZP színeiben”. – Nyolc évvel ezelőtt is itt voltam az MSZP kampánynyitó rendezvényén, s minden széken az ön versét találtuk meg nyomtatásban, amelyben az oroszok bevonulását ünnepelte. Nem kétlem, amikor bejöttek, szükség lehetett rájuk, de a dicsőítő időszak már rég elmúlt.
Baranyi Ferenc azt mondja, nem tudja, melyik verse lehetett. – Arcátlanság, pimaszság – szisszennek fel a költőpártiak a sorokban. A mellettem ülő házi fotós, egy pirospozsgás úr bizalmasan hajol felém, s azt mondja: Öcsém, ez egy jobboldali nő, be van építve, mert a Fidesznek nem tetszik, hogy ilyen tömegek vannak a rendezvényeinken.