Csoda a Hernád utcában

Olyan volt a fék csikorgása, akár egy jajkiáltás. Éles csattanás követte, majd csend. Az ilyen csendet nevezik vészjóslónak. Amikor megtorpan egy pillanatra az élet, a járókelők felkapják a fejüket, aztán minden megy tovább a maga megszokott útján. Csak egy kis baleset történt az utcasarkon.
Idős asszonyt támogatnak fel az úttestről, ahová zuhant, valaki mentőért telefonál, s többen máris arról vitatkoznak, ki a felelős. Egyikük hangosan esküdözik, hogy látta, amikor átváltott a lámpa, a kisteherautó mégis áthajtott a tiloson. Néhányan fázósan ácsorognak, mások sietve továbbmennek. Végül öten maradunk a helyszínen, hogy tanácstalanul és bizalmatlanul méregessük egymást. A balesetet okozó kisteherautó vezetője kissé távolabb áll tőlünk. Sápadtan, a kocsi motorházának dőlve várja a helyszínelőket.
A balesetnek, ahogy megállapíthattam, tulajdonképpen három áldozata volt. A kiskabátban didergő idős asszony, az unokája, akit kézen fogva vezetett volna át az utca túlsó oldalára, és egy bozontos kiskutya. Az asszony földre hullott szatyrából szétgurult az alma, kendője félrecsúszott, ősz haja szétfolyt a homlokán, és maga volt a megtestesült rémület.
A kislány élénken felkapkodta a szétgurult almát, és visszarakta a szatyorba, amelynek elszakadt a füle. A kutya a járda szélén ült vacogva. Aztán a kislány nyomába eredt, mintha segíteni akarna a besározódott alma összeszedésében.
Elsőnek a mentő érkezett a helyszínre vadul szirénázva. De néhány percnyi vizsgálódás után tovább is robogott, mivel a mentőorvos nem talált sérülést a balesetet szenvedett asszonyon. Néhány perc múlva a rendőrségi helyszínelők is megérkeztek, mérőszalaggal méricskéltek, a sofőr papírjait böngészték, majd felvették a jegyzőkönyvet.
Ezzel tulajdonképpen le is zárulhatott volna az utcai baleset hivatalos része. Késő délutánba fordult az idő, de a nap még kíváncsian kidugta a fejét a felhők közül, és visszanézett, nehogy lemaradjon valamiről. Fénye aranysugárként ragyogott a kopott házfalakon. Rendszerint ilyen titokzatosnak ható fényben történnek meg a szép és nagy emberi csodák. Akár a mesékben. Mert ez az a pillanat, amikor a búcsúzásra álló nap előtt kitárjuk egy röpke pillanatra szívünk kapuját.
Most is ez történt, s ahogy megéreztem, behunytam a szemem. A bámészkodók közül csak én maradtam ott egyetlen szemtanúként, a balesetet okozó kisteher elrobogott, és az aszfalton már nyoma sem látszott a balesetnek. Holnap talán már ez a megriadt idős asszony is tud mosolyogni, amikor elmeséli balesetét a vele egy körfolyosón lakó Hernád utcaiaknak.
Én azonban tovább őrzöm magamban ezt a jelenetet, és sokáig melengetem majd szívemben a látottakat. Azt a bizonyos csodát, amelyet most elmondok.
A közeli trolimegállóban többen vártak a 74-es járatra, köztük egy bundába öltözött, elegáns hölgy is a kisfia kezét fogva. Nos, ez a kisfiú volt a csoda egyik szereplője. A másik a balesetet szenvedett nagymama szeplős unokája. A kutya meg a bámulója, de ő nem tudná elmondani, mert nekem is nehéz. A fiúcska kiszabadította magát az anyja kezéből, odafutott a kislányhoz, és átadott neki valamit. Valami mackóféle játékot, amelyet eddig a kezében szorongatott. A kislány ámulva rácsodálkozott. Ez volt az a pillanat, amikor a nap kibukkant, és elöntötte fényével a koszos utcákat. A lányka lábujjhegyre állt, és megcsókolta a fiú homlokát, aztán a keblébe rejtette a kapott ajándékot.
Megéreztem, mi történt. A Jézuska, aki karácsonykor elfelejtett erre járni, és nem volt a Hernád utcában azon a bizonyos körfolyosón, most eljött, s elhozta karácsonyi ajándékát. Ilyen kifürkészhetetlenek az Isten útjai. Lehet, hogy élete első ajándéka ez annak a szeplős kislánynak, s megőrzi majd élete végéig a pillanat mámorítóan szép csodáját.
Kissé elhomályosuló szemmel azt is láttam, hogy a kislány a távozó fiú után szalad, és átnyújt neki egy almát. Az elgurultak közül. Cserében talán. Tovább azért nem láthattam a hirtelen kivirágzott szivárványos csodát, mert a fal felé kellett fordulnom. Az arcom elé kaptam a kezem, nehogy valaki észrevegye kibuggyanó könnyeimet.
Azt hiszem, örömömben sírtam.