Egyoldalú párbeszéd

December óta nap mint nap izgatottan lestem a postást, mert pakkot vártam a szocialistáktól. Ugyanis válaszoltam a Medgyessy-féle, „holt lelkeknek” írt levélre, s szép tisztelettudóan kértem, küldjék el nekem a párt választási programját. Hosszú hónapokig nem reagáltak, már belenyugodtam, hogy az MSZP ezt az ígéretét sem váltja be, legalább ebben hű önmagához. Csalódnom kellett, mert március elején mégis küldtek egy levelet, persze nem a program vaskos köteteit, hanem csak két vékonyka szórólapot, de már maga a gesztus is megható. Az egyik fecnin Medgyessy köszönetét olvashattam, ám nem állítom, hogy annak teljes szívből örvendeztem. Azt írta a miniszterelnök-jelölt, hogy: „Ön és még több mint 200 ezer levélíró megerősítette elhatározásomat abban, hogy a jelenlegi kormányt le kell váltanunk”. A jelek szerint ennek a szegény Medgyessynek könnyű örömöt szerezni, ám mielőtt elragadná a hevület, ki kell ábrándítanom. Jómagam kizárólag a párt választási programját kértem, semmiféle elhatározását megerősíteni nem szándékoztam. Sőt, épp ellenkezőleg: a jelenlegi kormány leváltásának gondolata oly távol állt tőlem, mint Medgyessytől a kétkezi munka. Ígérgetéseik gyűjteményének megrendeléséből csak egy, a valóságtól elrugaszkodott szocialista következtethetett arra, hogy szeretném a kormányt leváltani. Üzeni azt is a jobb sorsra érdemes jelölt, hogy: „Válasza hozzájárult ahhoz, hogy kialakítsam, milyen döntéseket fogunk azonnal meghozni honfitársaink érdekében, miután áprilisban kormányra kerülünk.” Ha válaszom valóban hozzájárul az általa remélt kormány döntéseinek kialakításához, akkor az MSZP-s kabinet első rendelkezése nem lehet más, csak az, hogy postázzák végre a címemre a párt választási programját. Ez pedig nem olyan nagy hord-erejű ügy, amiért érdemes választásokat nyerni.
Medgyessy azt nyilatkozta, hogy párbeszédet akar folytatni a nemzettel. Fennkölt elhatározás, de nem ártana, ha közben tiszteletben tartaná a párbeszéd szabályait. Például, illendő dolog odafigyelni a beszélgetőpartner mondanivalójára, kérdéseire, kéréseire. Ha valaki a párt választási programját kéri, annak nem a miniszterelnök-jelölt március 14-i kampányprogramját szokás válaszként elküldeni, mert a kettő nem azonos, ezt talán még egy szocialista is képes belátni és felfogni. Azon is elgondolkodhatna a derék Medgyessy, hogy csaknem hárommillió levelére alig kétszázezren válaszoltak, ami azt jelzi, hogy csak a megszólítottak hat százaléka akar vele párbeszélgetni, de ebből is nyugodtan levonhat egy embert, mert én nem. S az is javára válna az egyoldalú párbeszélőnek, ha nemcsak a dialógus szabályait venné figyelembe, hanem a köztársaság törvényeit is. Fájdalom, de a hatályos jogrendszer még a szocialista kormányfőjelölt kontaktusteremtő serénysége elé is korlátokat emel. Rigorózus paragrafusok tiltják a jogtalan adatkezelést, ezért Medgyessy csillapíthatatlan vágya a diskurzusra törvénytelenségek sorozatához vezetett. Pártja nem használhatta volna fel a mindmáig ismeretlen eredetű címlistát, nem volt joga a levélhez mellékelt kérdőíven személyes adatokat kérni, s roppant csúnya eljárás lenne az így szerzett adatbázist újra felhasználni. Meglehet, esetemben is a szocialista törvénytisztelet működött, s csak azért nem küldték el a választási programjukat, mert nem akartak jogtalanságot elkövetni. Ugyanakkor Medgyessy beteges kényszert érez a párbeszédre, mert újabb hárommillió kampánylevelet készült szétküldeni a mit sem sejtő állampolgároknak. Ezúttal még a törvényességre is ügyelnének, mert megvásárolnák azt a központi, belügyminisztériumi címlistát, amelyhez csak a választásokat megelőző húsz napon belül juthatnak hozzá a pártok. A meglepett polgároknak aligha lészen idejük levélben válaszolni, kénytelenek lesznek az urnáknál megtenni azt.
Végszó lesz Medgyessy monológjához.