Milyen cél vezérelte korábban az Európai Uniót a programok létrehozásában?
– A Phare-programot a volt szovjet blokk első két rendszerváltó országának, Magyarországnak és Lengyelországnak megsegítésére, gazdaságának átalakítására hozta létre az EU. Időközben a felhasználók köre jelentősen kibővült a többi érintett kelet-közép-európai országgal, majd a 2000. évtől két előcsatlakozási alap, az Ispa és a Sapard által biztosított források is elérhetővé váltak.
– Hogyan változott a felhasználás gyakorlata az elmúlt több mint tíz év alatt, s csökkent-e a korábban sokat bírált, bürokratizált jelleg? Egyáltalán a magyar gazdaság fejlesztésében észrevehetők voltak-e ezek a források?
– A kezdeti éveket mindkét részről a jóindulat és a naivitás egyfajta keveréke jellemezte. Néhány évig a Phare-programokat úgynevezett igénylisták alapján állították össze. A kedvezményezett országok „fellistázták”, hogy mire lenne szükségük, az EU pedig meghatározott pénzügyi keretek nagyságáig, ezekből válogatott. A kilencvenes évek közepére azonban egyes országok, köztük hazánk is, társulási szerződéseket írtak alá az EU-val, mintegy jelezve a későbbi csatlakozási szándékot. A majdani belépést az unió sem hárította el, de kifejezésre juttatta, hogy a csatlakozáshoz elengedhetetlenek a bizonyos jogszabályi és intézményi feltételek. A szemléletváltást a társulási szerződések váltották ki a Phare-programokban. A korábbi igénylistás programok helyett fokozatosan megjelentek a csatlakozásorientáltak.
– A felkészülés során milyen területen jelentkeztek feladatok?
– Az Európai Unió jelenlegi formájában nagyon sok föderatív elemmel rendelkező, független államokat magában foglaló alakulat, korlátozásoktól mentes piaccal és közös pénzzel. Ehhez a munka, tőke és az áruk szabad áramlását biztosító és a közös pénzt működtető piachoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a tagországokban a jogrend normatív alapjai azonosak legyenek, és a jövőben is azonosan fejlődjenek. Akik kívülről érkeznek, mint például Magyarország, szükségszerűen azzal kell hogy kezdjék, hogy jogrendjüket az uniós jogrend normáihoz igazítsák. Ez a jogharmonizációs folyamat a parlamenti munka szerves része, immáron 4-5 éve. Az írott jog önmagában semmit sem ér a végrehajtásához, illetve kikényszerítéséhez szükséges intézmények nélkül, a jogharmonizációhoz mindenképpen szervesen kapcsolódik az intézményfejlesztés is.
– Mondjon egy példát!
– Vegyük elsőként a mezőgazdaságot, hiszen az unión belüli pénzek legnagyobb részét erre a szektorra fordítják. Annak érdekében, hogy a pénzek célszerűtlenül ne folyjanak szét, precíz nyilvántartásokkal kell rendelkezni. Az uniós mezőgazdaságban ugyanis mindennek alapja a föld és a megbízható földnyilvántartási rendszer. Egy olyan rendszer, amely folyamatosan képes számot adni valós adatok alapján arról, hogy különböző földterületek kinek a tulajdonában vagy bérleményében vannak, azokon mit termelnek. De azt is nyilvántartják, hogy a polgárok betartják-e a földtulajdonlásban meglévő nemzeti szabályokat, amely nálunk a 300 hektáros személyenkénti birtoktulajdoni határ. Említhetném a környezetvédelem területét is, hiszen előbb-utóbb például az illegális építkezésihulladék-lerakások is csak úgy szüntethetők meg, hogy az önkormányzatok elszámoltatják a bontásokat végzőket. Már a bontási engedély kiadásakor regisztrálják, hogy a bontásból milyen anyagok származnak, és azok közül melyik és milyen mértékben veszélyes, vagy amikor a bontás lezajlott, a bontást végző cég jelentést küld az önkormányzatnak, melyben igazolja, hogy a szemetet hová rakta. Természetesen számlákkal oly módon, hogy a fizikai teljesítmény a másik oldalon is ellenőrizhető legyen. Nos, ilyen környezetvédelmi monitor rendszer más ügyekben is kívánatos. Az uniós módra megszervezett élet telis-tele van intézményfejlesztési szükségletekkel. Ezek nagy részét nemzeti érdekből is meg kellene csinálnunk.
– Milyen feladatokat vállalt a Phare-program a regionális fejlesztések területén?
– Leendő uniós tagságunk esetén a forrástömeg nagyobb része a strukturális alapokból nyerhető. Éppen ezért a Phare-felkészítőprogramok már 1995 óta, növekvő összegben, ilyen elemeket is tartalmaztak. 1996–97-ben kísérleti regionális programokban állapodott meg a magyar kormány és az Európai Unió. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a regionális közigazgatási felépítésnek legújabb kori gyakorlata nincs, ebben úttörő munkát kellett végezni. A költségvetésből finanszírozott erőfeszítések és a Phare-programok közösen szolgálták ebben az időszakban ezt a célt. Itt a lényeg a decentralizált tervezés, a pályáztatás és a program megvalósítása. Mindenekelőtt alkalmassá kell tenni a decentralizált intézményeket, fejlesztési tanácsokat és a fejlesztési ügynökségeket, hogy az Európai Unió elvárásainak megfelelően tudják végezni feladatukat. Tehát a regionális programokban is jelentkezett egy jelentős intézményfejlesztési elem. A strukturális alapokra felkészítő regionális Phare-programok kiegészültek még a határon átnyúló CBC-programokkal is. Amikor két vagy három határos ország állapodik meg közös programstruktúrában, együtt szervezi meg az unióval a finanszírozást és a programok lebonyolítását is. Nos, a regionális terep olyan újdonságokat hozott, hogy éppenséggel volt mit tanulni.
– Akadt olyan terület is, ahol a jogszabályok kötelező jelleggel írják elő a fejlesztéseket.
– Bizonyos területeken igen. Ilyen a közlekedés és a környezetvédelem, ahol nem csak jogharmonizációra és intézményfejlesztésre van szükség, de az átvett jogszabályok kötelező jelleggel fejlesztéseket is előírnak, amelyek nagy volumenű beruházásokban öltenek testet. Például a hazánkat több főút esetében is érintő transzeurópai úthálózatot jelentős mértékben meg kell erősíteni, szélesíteni, hiszen a magyar útrendszert nem a jelenlegi gépkocsiállományhoz, sebességhez és súlytartományhoz tervezték. Hasonlóképpen a vasút esetén is, hiszen a 30-40 kilométeres döcögést a 120-160 kilométeres száguldásnak kell felváltania. Továbbá el kell érni azt, hogy a tehervonat-szerelvények is menetrendszerűen közlekedjenek, amihez a közlekedési folyosós vasútvonalainkat kell korszerűsíteni. Jelentős beruházásokat igényel a környezetvédelem is. Záros határidőn belül be kell fejezni a szennyvízcsatornázást és -tisztítást, méghozzá olyan szinten, hogy a tisztított szennyvíz már ne terhelje a környezetet. A kommunális hulladékot is célszerű visszaforgatni ipari nyersanyaggá, és értékesíteni. De a harmonizált jog irányt mutat a légszennyezettséggel kapcsolatos beruházások területén is.
– Voltak, akiket meglepett, hogy ön 1998-ban miniszterként kapta meg az uniós program koordinálásának felügyeletét. Tekintsük át a számok nyelvén, mi történt azóta.
– Arról már a közvélemény is értesült, hogy 1998-ban a programok megvalósítása veszedelmes késedelemben volt. Az unió a helyzetet közel katasztrofálisnak említette, s felvetődött Magyarország uniós csatlakozási folyamatának lelassulása is. Ugyanis egyre nagyobb szakadék tátongott a szavak és a tettek között. Számok nyelvén ez azt jelentette, hogy 1998 közepén még az 1995-ben elfogadott programok több mint fele érintetlen volt. Ráadásul az 1996–97-es programokhoz még hozzá sem kezdtek. Közel 300 millió euró, azaz 75 milliárd forint uniós forrás elvesztése forgott kockán. Az első feladat tehát a tűzoltás volt. Ezt végeztük 1998-ban és 1999-ben.
– Ahol tűzoltás van, ott csak kármentésről lehet beszélni. Említene példát arra, mi veszett oda a tűzben?
– Ilyen volt a földnyilvántartási rendszer, amely egy 1995-ben aláírt program volt. Ennek fejlesztésére 3,6 millió eurós támogatást lehetett volna megszerezni. Sajnos, ez „bennégett”. A következményeit láthatjuk, hiszen ma is akad bőven tennivaló annak érdekében, hogy létrejöjjön az uniós követelményeknek megfelelő integrált mezőgazdasági nyilvántartási rendszer. Sok veszteségünk származott abból is, hogy a tenderajánlatok rendre a mérnöki árszint alatti árakon érkeztek. A programok végrehajtásának gyorsításával 2000-ben és 2001-ben ezeket a technikai jellegű veszteségeket már sikeresen átirányítottuk más, jól működő programokba. Így kapott például jelentős többletpénzt a mikrohitelprogram, valamint a romaprogramok egyaránt. Mindkét program kitűnően élt a lehetőséggel. Jelentős lépés volt, hogy a mikrovállalkozásoknak nyújtott hitelek összegét sikerült egyről hatmillió forintra emelni, és a roma kisebbségi programok is ma már országosan ismertek, s azokat a kedvezményezettek is szívesen fogadják. Az 1996–97-es programokba „ránk hagyott” 300 millió euró mellett a 98–99-es programokat is befejeztük, ami további 220 millió eurófelhasználást jelentett. Ha a társfinanszírozásokat is figyelembe vesszük, az eddig felhasznált pénzmennyiség egymilliárd euró. Időközben azonban új kötelezettségeket is sikerült vállaltatni az Európai Unióval. Ez idő szerint, 1998–2001 között négy új Phare pénzügyi memorandumot írtunk alá, amely az unió részéről további mintegy 500 millió eurós elkötelezettséget jelent, s beindult a már említett Ispa-program is. Utóbbi esetében a programok végrehajtása több, néha akár 4-5 évig is eltarthat, s a teljes futamidőre megvan a pénzügyi fedezet. Az év végéig az Ispa-ágon közel leszünk az egymilliárd eurós új kötelezettségvállaláshoz, amihez értelemszerűen, itt is ugyanekkora magyar társfinanszírozás párosul.
– Hogyan állunk az úgynevezett abszorpcióval, azzal a képességgel, hogy az ország mennyire készül fel arra, hogy az Európai Unió által biztosított programokból a neki járó mértékben igénybe tudja venni a forrásokat?
– Talán az eddigiekből kiderült, hogy az elmúlt évek tevékenysége pont erre irányult, 1998–99-ben sikerült a „masszát” megmozdítani, s manapság ott tartunk, hogy a korábban elfogadott Phare- és Ispa-programok kivitelezése kapcsán a különböző projektekben a magyar társfinanszírozást is beleértve, havi szinten 5 milliárd forintot meghaladó összeget használunk fel. Ennyi a folyósítás. Ez pedig azt jelenti, mintha minden hónapban elkészülne egy Mária Valéria híd vagy negyedévenként egy szlovén–magyar vasút. Ez nem csekélység. Egyébként ez idáig 250 milliárd forintot költöttünk el, és ennek a többszörösét szereztük meg.
– Mi lesz a csatlakozáskor vagy azt követően az előcsatlakozási alapok sorsa? Egyáltalán, miként fog megvalósulni az áttérés a kohéziós és a strukturális alapokra?
– Amint az eddigiekből látható volt, az elmúlt években növekvő mértékben használtunk fel uniós forrásokat, de azt sokkal nagyobb mértékben meghaladó új forrásokat is sikerült megszerezni. A 2002-re vonatkozó intézményfejlesztési csomag mellé, reményeink szerint még ebben a kormányzati ciklusban, aláírhatunk egy összesen 200 millió euróra vonatkozó kétéves, mind a hét magyar régiót érintő területfejlesztési programot, az Orpheust. Így tehát a kormányzati ciklus végén 1,6-1,7 milliárd eurós új programunk van, ami társfinanszírozással együtt mintegy 750 milliárd forint. Ezek végrehajtása az unió szabályai szerint 2005-ben fejeződik be, tehát átível a 2004-es csatlakozási határidőn. Az utolsó kifizetés határideje pedig 2006. december 31-e. Tehát van jó néhány hónapunk arra, hogy lekössük a 750 milliárd forintot. Ez havi átlagos 16 milliárd forintos felhasználási ütemet jelent, vagyis a jelenlegi 5 milliárdos tempóról van hová nőni. Ráadásul az idén és jövőre az unió árgus szemekkel figyeli, miként javul tovább az abszorpció, a felhasználás. A polgári kormány folytatja a jó ütemű segélyfelhasználást, ami bizonyíték az unió számára hazánk jó csatlakozási felkészültségéről. Kívánatos lenne viszont az év végéig a havi 10 milliárdos kifizetést megcélozni. Továbbá projekteket kell felkészíteni a 2004–2006 közötti időszak közötti indításra, elsősorban az infrastruktúra-fejlesztés és a regionális politika területén. Az abszorpció növekedésének mértéke és a projekt minősége lehet a két adu ász a kormány kezében 2003-ban, amikor a végső pénzügyi alkura kerül sor. Remélem, sikerül az írek által kitaposott sikeres ösvényen időben célt érni.
– Mi lesz akkor, ha a szocialista párt alakíthat kormányt a választások után?
– Nehéz jóslásokba bocsátkozni, különösen ha a feltételezés, mint jelen esetben is, valószínűtlen. A prognosztizálást azonban megkönnyíti az összehasonlítás: az 1994–98 közötti időszakban, a Horn-kormány alatt a programok vészesen lemaradtak, mert a hazai társfinanszírozást nem folyósította az uniós programokhoz a szocialista kormány. Medgyessy Péter is beszélt már megszorításokról, ami freudi elszólás volt a részéről, hiszen ma ígéretektől hangos a kampányuk. Azonban ők már bizonyították, hogy ígérgetnek, majd gátlástalanul megsarcolják a társadalmat, miként azt tették a Bokros-csomaggal. A szocialiták hatalomra kerülése minden bizonnyal veszélyeztetné az uniós támogatások felhasználását.
Boros Imre. Csödén született1947-ben. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán 1970-ben szerzett diplomát. Az egyetemen azóta, míg a Soproni Egyetemen 1998 óta tanít. Több mint 20 évet töltött a bankszektorban, s a Magyar Nemzeti Bankban több beosztást töltött be, majd 1990–93 között kereskedelmi bankoknál volt vezető, alelnök, igazgatótanács elnöke. Ügyvezető igazgatója volt 1993–94-ben az Állami Vagyonkezelő Rt.-nek, majd ügyvezető igazgatója 1995-től a Finconsult Kft.-nek. Egyéni választókerületben nyert mandátummal 1998 óta országgyűlési képviselő. A Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség elnöke. Nyelvtudása: angol, német, orosz, spanyol.
forgalom
Halálos balesethez riasztottak mentőhelikoptert, újra elesett az M7-es is
