Haza a magasban

Kétféle március tizenötödikét tapasztalhattak azok, akik tegnap ellátogattak az ünnepi rendezvényekre vagy figyelemmel kísérték a televíziók közvetítéseit. Az egyik március idusának az idén fokozottan kampányjellege volt, s a nemzeti ünnep áldozatául esett a közelgő választásoknak, mert Demszky Gábortól kezdve a szabad demokrata és szocialista politikusoknak nemigen jutott más felemelő gondolat az eszükbe, mint a konzervatív kormányt gyalázni.
A másik március tizenötödike ellenben arról szólt, amiről szólnia kellene immár százötvennégy esztendeje: egy nemzet ébredéséről, arról a hazáról a magasban, amelyet a száz esztendővel ezelőtt született Illyés Gyula megfogalmazott: azaz a márciusi ifjak nemcsak egy idegen elnyomás ellen emelték fel szavukat, hanem egy elavult társadalmi rendszert is búcsúztattak.
Ma is hasonló időket élünk – még tarkónkon érezzük a múlt leheletét, de már ezer és ezer új szállal erősödik újra a szétszakított nemzet. A határokon átívelő szellemi haza tegnap a közszolgálati televíziók képernyőjén megvalósult: a hazai televíziózás történetében először több határon túli helyszínről jelentkeztek be élőben a tudósítók a nap folyamán. 2002. március 15-től napi huszonnégy órás kapcsolat köti össze a frissiben létrehozott kolozsvári stúdiót Budapesttel, Székelyudvarhelyen mobil műholdas egység kezdett el sugározni (ennek feladata az erdélyi élő bejelentkezések kiszolgálása), egy másik közvetítőkocsi pedig a kárpátaljai, a felvidéki, illetve a vajdasági térség híreiről sugároz információkat. Eközben épül a pozsonyi és a marosvásárhelyi élő kapcsolat is, köszönhetően annak a hatszázmillió forintnak, amely az Illyés Közalapítvány a „televízió határok nélkül” programjából jutott e célra. Ebből 19 határon túli műhely jutott digitális televíziós felszereléshez, korszerű tudósítói láncot alkotva ezzzel a Kárpát-medencében. A modern technika tette lehetővé, hogy tegnap Révkomáromból, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és más határon túli helyszínekről élőképben láthassuk azokat a tízezreket, akik tudtak és akartak ünnepelni. Kolozsvárt nézve pedig meggyőződhettünk arról, hogy Funar hívei jóval kevesebben voltak az „ellenrendezvényen”, mint a Szent Mihály-templomban ezrével összegyűlt kokárdás magyarok. Magyarország jelenlegi vezetése komolyan vette Szabó Dezső figyelmeztetését, mely szerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Az elmúlt három évben több támogatás jutott a határon túlra, mint az azt megelőző kilencben összesen. Az anyaország immár nemcsak sebtapaszt küld a szenvedőknek vagy alamizsnát oszt a szegény rokonnak, hanem érdemi támogatást is tud nyújtani azoknak a magyar közösségeknek, akik bár másik ország lakói, identitásukhoz mégis ragaszkodnak és a beolvadás helyett a megmaradást választották. És az is kiderült az elmúlt években, hogy a határon túli magyarok támogatása nem ablakon kidobott pénz, hanem gyümölcsöző nemzetpolitikai befektetés, hiszen az anyaországnak is jó, ha a határon túl élő nemzettársai akarják és tudják vállalni a híd szerepet a szomszédokkal való jó viszony kialakításához.
Kampány és valóság keveredett tegnap a nemzeti ünnepen. Március tizenötödike a választás felelősségéről is szól – akinek van füle a hallásra, meghallja ezt.