Az USA-ban mintegy harmincmillióan végeznek rendszeresen távmunkát, Nyugat-Európában ez a szám körülbelül tizenkétmillióra tehető. Hazánkban több tízezres — meglehetősen heterogén — munkavállalói réteg érdeklődik a lehetőségek iránt, ám a hazai cégek többsége egyelőre nem kíván ebbe a munkavégzési formába befektetni. A magyarországi távmunka elterjedését gátolja többek között az idegenkedés a szokatlan megoldástól, a magas távközlési díj vagy a hiányos jogi háttér, mint például szabadság, betegség esetén való szabályozás. Akadályozó tényező az is, hogy a hazai háztartásoknak alacsony a számítógépes ellátottsága és az internet-hozzáférése.
Tavaly ősszel alapította a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) az In-Forrás XXI. Kht.-t, amelynek egyik legfontosabb feladata a távmunka széles körű megismertetése, bevezetése, a munkafolyamatok összehangolása, illetve a meghatározó piaci szereplőkkel kialakítandó együttműködés irányvonalainak meghatározása. A megszerzett tapasztalatok a mozgáskorlátozottak, a kisgyermekes anyák, a frissnyugdíjasok vagy a kistelepülések lakói számára is megteremtheti annak a lehetőségét, hogy az elektronikus munkaerőpiac szereplőivé váljanak.
A kht. különböző portálok kialakításával, üzemeltetésével segíti az érdeklődőket: online szolgáltatások a távmunkáról informálódó vállalatok és az aktív távmunkások részére, virtuális távmunkapiactér (www.tavmunkaportal.hu, www.tavmunkapiac.hu). Szerepel a tervek között a digitális aláíróközpont létesítése, illetve távoktató keretrendszer üzemeltetése a távmunkások folyamatos képzésére és továbbképzésére szolgáló speciális tananyagok publikálására (www.digitalisalairas.hu, www.tavoktatokozpont.hu). Fontos lépés a távmunka státus megteremtése, az ehhez kapcsolódó adózási, támogatási lehetőségek kialakítása és — ezzel párhuzamosan, a munkaügyi központokkal együttműködve — a közhasznú távmunka fogalmának bevezetése. Kiemelt feladat elektronikus közhasznú projektek indítása mozgáskorlátozottak részére, és elkezdődött annak feltérképezése, hogy milyen lehetőségek vannak a közigazgatásban. Távolabbi cél a biztonságos kommunikációt segítő digitális aláíróközpont létrehozása.
Napjainkban a fent említett gondok ellenére a hagyományos munkavégzési formák mellett Magyarországon is mind nagyobb jelentőségre tesz szert a távmunka — ezt jelzi az is, hogy öt multinacionális informatikai vállalkozás együttműködési megállapodást írt alá az In-Forrás XXI. Kht.-val. A megállapodás értelmében a távmunka területén jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cégek, a Compaq Magyarország Kft., a Hewlett-Packard Magyarország Kft., az IBM Corporation Magyarországi Kft., a Siemens Rt. és a Sun Microsystems Kft. úttörő szerepet vállalnak a hazai távmunkaprogram elindításában.
A megállapodás részleteit ismertető Enghy Csaba, az In-Forrás XXI. Kht. távmunka főirány vezetője hangsúlyozta, hogy az együttműködő multinacionális partnerek nem csak a képzési és továbbképzési programok összehangolásában, közös távmunka-kutatási projektek indításában, adatbázisok összeállításában nyújthatnak segítséget, de közreműködésükkel még hatékonyabban készíthetők elő az Európai Unió irányelveivel megegyező, a távmunka területét érintő jogszabálytervezetek is.
A távmunka az információs társadalomban egyik hatékony válasz lehet a foglalkoztatási gondok enyhítésére — hangzott el a témáról rendezett sajtótájékoztatón.
Videón mutatjuk az Angyalföldön pusztító brutális tüzet
