Bugár: Egyelőre semmi sem dőlt el

Hírösszefoglaló
2002. 04. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bugár Béla kissé meglepőnek találja a magyarországi választás első fordulójának eredményeit, de szerinte nehéz lenne megmondani, hogy a magyar– szlovák kapcsolatok szempontjából melyik fél győzelme lenne a kedvezőbb. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke azt hangsúlyozta, hogy egyelőre még semmi sem dőlt el, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a szocialisták kormányával az MKP-nek korábban már volt negatív tapasztalata. Nevezetesen akkor, amikor a magyar–szlovák alapszerződésről folyó kétoldalú tárgyalásokon az akkori szocialista magyar kormány a magyar koalícióval is tárgyalt, de ezt csak azok után tette, hogy Vladimír Meciarral már megállapodott – jelentette ki. Bugár a SITA hírügynökségnek azt mondta: Ha az ilyen kétarcú politika folytatódna, az minimum a kormány és az adott kisebbség szintjén rontaná a kapcsolatokat.
Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke a szlovák közszolgálati rádió magyar adásának, a Pátria Rádiónak nyilatkozva azt mondta: sok olyan nyitott kérdés maradt, amely a második fordulóban teljesen más eredményt is hozhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.