Hétfő óta a közszolgálati média átalakításáról szóló hírek keringenek a sajtóban. Úgy tudjuk, kormányváltás esetén a szocialisták kezdeményeznék Kondor Katalin rádióelnök menesztését. Kiszivárgott információk szerint már egy listát is összeállítottak a rádióból elbocsátandó munkatársak nevével.
Úgy hírlik, a Magyar Televíziót szintén érintenék a változtatások. Az intézmény élére szánják Horváth Ádámot, de lehetséges tévéelnökként merült fel Szegvári Katalin neve is. Egyes források szerint viszont a közszolgálati televíziót felügyelő kuratóriumban szánnak vezető szerepet a televíziósnak, aki korábban komoly végkielégítéssel távozott az MTV-ből. Ismert, Szegvári Katalin rendszeres vendége a szocialista rendezvényeknek, az egyik pártkongresszuson fel is szólalt.
Úgy tudjuk, hogy a szocialisták a Szabadság téri intézmény alelnökévé Székely Ferencet tennék meg, akinek feladata a hírműsorok átalakítása, felügyelete volna. Ennek részeként a Híradó első emberévé az egykori TV3 egyik vezetőjét neveznék ki. Visszatérne a televízióba Gyárfás Tamás Nap-kelte című műsora és Juszt László – aki cégén keresztül műsorbeszállítóként dolgozna. – Senki nem keresett meg a szocialistáktól és nem is hallottam olyan tervről, hogy a Nap-kelte műsorának a közszolgálati televízió adna helyet – válaszolta érdeklődésünkre Gyárfás Tamás.
A szocialisták tervei között egy kis létszámú, a programokat külső cégektől megrendelő televízióként működő MTV szerepel. Az MSZP politikusai korábban több fórumon szorgalmazták: kormánybiztost nevezzenek ki a köztévé felügyeletére, amely elképzelés mellett tudomásunk szerint továbbra is kitartanak.
Merz pálfordulása, Oroszországot európai országnak tekinti a kancellár + videó
