A Magyar Nemzet üres címlappal fog megjelenni 2002. április 20-án, a második választási forduló előtt, tiltakozva az Országos Választási Bizottság (OVB) döntése ellen, amely a napilap véleménye szerint teljesen szakszerűtlen, jogi normából le nem vezethető, ezért értelmezhetetlen – tájékoztatta Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője közleményben vasárnap az MTI-t.
– Az OVB megállapítása szerint a szombati Magyar Nemzet címlapján, a hírsor tetején keretben elhelyezett
K. O. felirat a Holnap választ az ország című írás mellett volt látható, és ebből az „elhelyezésből következtetni lehet arra, hogy az a választással összefüggésbe hozható”, ezért a lapot elmarasztalta, és megállapította, hogy mindez alkalmas a választópolgárok befolyásolására – áll a közleményben.
„Értetlenül állok az Országos Választási Bizottság Magyar Nemzetet elmarasztaló döntése előtt, amelyet természetesen – amennyiben írásban is kézhez kapjuk – megfellebbezek” – olvasható a közleményben. Liszkay Gábor közleménye szerint a fizetett hirdetésként megjelent keretes K. O. mozaikszót teljes egészében pártsemleges környezetben helyezték el. A Magyar Nemzet szerint – az OVB-döntéssel szemben – ezzel nem sértett, mert nem is sérthetett előírásokat, és különösen nem volt alkalmas a választói akarat befolyásolására. (MTI)
Visszatért Józsefvárosba, amit a helyiek nem szerettek volna + videó
