A státustörvény gyakorlatba ültetésének újabb eredményeként a hét végén Kárpátalján átadták öt magyar családnak az oktatási támogatásról szóló értesítést. Az Illyés Közalapítvány oktatási kuratóriumának döntése értelmében harminc napon belül bármely magyarországi OTP bankfiókban (vagy igény szerint egy ukrajnai pénzintézetben) felvehetik a magyarul tanuló gyerekeik után járó oktatási támogatást. Mint ismeretes, az életkoruknak megfelelő magyar oktatási intézménybe járó kiskorúak évi 2390 forint taneszköz-támogatásra, valamint (amennyiben a családban legalább két gyerek tanul) fejenként húszezer forintnyi nevelési támogatásra jogosultak.
A kedvezményeket pályázat útján lehet elnyerni a határon túliak támogatásával foglalkozó budapesti közalapítványtól, s csak olyan szülők számíthatnak kedvező döntésre, akiknek magyarigazolvány iránti kérelmét pozitívan bírálták el. A kedvezménytörvény e rendelkezésének gyakorlati lebonyolításában Ukrajnában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetsége segédkezik. Mint Orosz Ildikó elnök lapunknak elmondta, a Szülőföldön, magyarul elnevezésű pályázatot egy hete hirdették meg a helyi sajtóban, s jelentős az érdeklődés iránta.
*
Az ukrán központi választási bizottság (CVK) döntése után – amelyben semmisnek nyilvánította a 72-es beregszászi kerületi választási bizottság négy szavazókör eredményeit érvénytelenítő határozatát – a kerületi bizottság ma vitatja meg a kérdést és hoz döntést. A döntés beérkezése után közelebb kerülnek a választási eredmények elismeréséhez – fogalmazott Jaroszlav Davidovics, a CVK titkára.
Visszatért Józsefvárosba, amit a helyiek nem szerettek volna + videó
