Rejtélyes különbség

Gui Angéla
2002. 04. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pillanatnyilag nyitott kérdés, hogy ki nyeri meg a választások második fordulóját, és ki alakíthat kormányt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Schöpflin György, a londoni egyetem professzora. A politológus szerint, bár az első fordulóban a baloldal vette át a vezetést, sok minden még nem dőlt el. Rengeteg függ a két párt választási hadjáratától, és könnyen meglehet, hogy a jobboldal ez alatt a két hét alatt olyan kampányt folytat, amely újabb szavazatokat jelenthet. Nem zárható ki azonban az sem, hogy Magyarország mégis a lengyel példát követi, ahol tavaly a baloldal győzött. Schöpflin rejtélyesnek nevezte a végeredmény és a közvélemény-kutató intézetek által mért adatok közötti nagy különbséget. Alapvetőleg nem tudjuk, mi történt az utolsó héten, csak feltételezhetjük: valami oknál fogva a közvélemény elindult egy másik irányba. Erre pedig vannak precedensek más országokban, így Nagy-Britanniában is – fogalmazott a politológus. A magas részvételi arányból pedig azt a következtetést lehet levonni: a bizonytalanok egy része feltehetően az utolsó pillanatban úgy döntött, mégis elmegy szavazni. Hozzátette: nincs tökéletes közvélemény-kutatás, számolni kell a hibahatárral is. Hiszen ha a sajtó azt tálalja, hogy tíz százalékkal vezet a Fidesz, akkor ez akár hét, akár 13 százalékos előnyt is jelenthet. Schöpflin nem hisz a baloldali rejtőzködő szavazókról hangoztatott állításban, szerinte Magyarországon senkinek sem kell félnie szimpátiáját megnevezni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.