A Deutsche Post World Net AG 37 százalékkal magasabb, részvényenként 37 eurócent osztalék fizetését tervezi – jelentette be tegnap a részben privatizált német posta, amely a csomagszállításban, a logisztikai és pénzügyi szolgáltató szektorban is tevékenykedik.
*
Több mint egymillió darab OTP-részvényt dob piacra a tőzsdei likviditás szerinti ütemezésben április 8. és június 11. között a kibocsátó társaság. A papírok a közelmúltban lebonyolított részvénycsere során át nem vett új részvények. Az értékesítendő részvények ellenértékéért öt éven belül jelentkezhetnek a tulajdonosaik.
*
Várakozások feletti inflációcsökkenést mértek márciusban Szlovákiában. Az államilag szabályozott árak kiszűrésével számított maginfláció februárhoz képest változatlan árszínvonalat jelez, egyéves visszatekintéssel pedig 2,7 százalék az emelkedés.
*
Leköszönő tisztségviselőinek megjutalmazására készül az Általános Értékforgalmi Bank – derül ki az április 19-re meghirdetett évi rendes közgyűlésük napirendjéből. A tulajdonosok új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat is választanak.
*
Félmillió forintos bírságot szabott ki a Budapesti Értéktőzsde a Skála Rt.-re, mert elmulasztotta hozzáigazítani alapszabályát a BÉT 1999-ben módosított forgalomban tartási szabályzatához. A társaság abban is vétett, hogy nem tájékoztatott soron kívül arról, miszerint korábbi terveikkel ellentétben nem kezdeményezik részvényeik kivezetését a tőzsdéről.
*
Három bázisponttal emelkedett az átlagos hozama a MNB által értékesített három hónapos futamidejű kötvényeknek. A tízmilliárd forint értékű jegyzések 8,49 százalékos átlagos hozamot eredményeztek.
Fiatal nő tűnt el Győr-Moson-Sopron vármegyében, rengetegen keresik
