Röviden

MTI
2002. 04. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jutalom a nyomravezetőnek
Százezer forint jutalmat ajánlott föl a Borsod megyei rendőrség vezetője annak, aki nyomra vezeti a hatóságot a szombat éjszakai miskolci gyilkosság ügyében. A miskolci Búza tér egyik szórakozóhelye előtt történt emberölés elkövetésével egy harminc év körüli testvérpárt gyanúsítanak a nyomozás eddigi adatai alapján. (MTI)

Égett a bozót Pest megyében
Meggyulladt a bozót tegnap a Pest megyei Gomba, Monor és Bénye települések között mintegy 25 négyzetkilométeres területen, ami néhány lakóházat is veszélyeztetett – közölte Hatlaczki József tűzoltó százados. Az erős szél miatt csak délutánra sikerült biztonsági övezetet kialakítani a veszélyeztetett épületek körül. Az anyagi, illetve a környezeti kár egyelőre nem tudható, személyi sérülés nem történt. (MTI)

Halott csecsemők egy japán lakásban
Hat csecsemő és kisgyerek maradványaira bukkantak egy bérlakásban Japánban, Toda városában. A csontvázakat a március óta üresen álló lakás egyik beépített szekrényében találták meg a hét végén a takarítók – adta hírül a BBC.
A több hónapja halott kisgyermekek nemét és haláluk okát egyelőre nem sikerült meghatározniuk az igazságügyi szakértőknek. A rendőrség keresi a lakás egykori bérlőit. (G. B.)

Elfogták a motoros bűnözőket
A rendőrség jelenleg is vizsgálja a tegnap és a múlt héten történt, motorosok által elkövetett rablások közötti összefüggéseket – közölte a BRFK sajtóügyeletese. A rendőröknek ugyanis tegnap sikerült elfogniuk azokat a motorkerékpáros rablókat, akik a főváros XIV. kerületében tegnap délelőtt fél 10-kor a Nagy Lajos király útján álltak a várakozó gépkocsi mellett, majd betörték az autó ablakát, és kiragadtak az ülésről egy táskát. A rablók a Fogarasi út sarkán járművükkel felborultak, így a rendőrök elkapták őket. (Sz. Z.)

Jogosan lőtt a rendőr
Lőfegyverét használta egy közlekedési rendőrjárőr tegnap délután a 36-os számú főút nyíregyháza-rókabokori elágazásánál: egy őt elgázolni szándékozó motoros járművének kerekére adott le célzott lövést. A lövedék eltalálta a kereket, a motoros felborult, de nem sérült meg. A vétkest és menekülni akaró társát a rendőrök előállították a nyíregyházi kapitányságon. Az első vizsgálat szerint a fegyverhasználat jogos volt. (MTI)

Előadás a Károli bibliáról
A Millenniumi Polgári Casino Egyesület szervezésében ma este hat órakor Sinka István költészete és a Károli biblia címmel előadást tart Madarászné Marossy Ágnes, a nyelvtudományok kandidátusa. Helyszín: Budapest XI. kerület, Orlay u. 2/B. (MN)

Fogadóóra
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Ignácz István rendőr dandártábornok fogadóórát tart ma 13 és 15 óra között. A fogadóóra helyszíne a rendőrség igazgatási központja, B épület, 805-ös szoba. Előzetesen az alábbi telefonszámon lehet bejelentkezni: 443-5111. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.