Százmillió forint családok átmeneti otthonára
BUDAPEST. A Fővárosi Szolidaritási Alapból családok átmeneti otthona létesítésére kiírt pályázatokon a 2000– 2002. években eddig kilenc kerület élt a lehetőséggel, melynek révén összesen 63 család ideiglenes elhelyezése oldható meg. A fővárosi önkormányzat két évvel ezelőtt határozott arról, hogy 100 millió forintos külön kerettel támogatja a kerületeket annak érdekében, hogy a veszélyben lévő gyermekes családok ne kerüljenek az utcára. (MN)
Fejlesztik a Szabó Ervin Könyvtár intézményeit
Újpest. A Szabó Ervin Könyvtárban az idén jelentős fejlesztéseket terveznek. Káposztásmegyeren például rövidesen megnyitják azt a 250 négyzetméteres fiókkönyvtárat, amely a közösségi házból költözik át a közeli Babits könyvesbolt helyiségeibe. Az újpesti fiókkönyvtárban – amely néhány esztendeje tette át székhelyét a Király utcába – nemrég avattak márványtáblát, mert ötven évvel ezelőtt pontosan ebben az épületben képezték az ország első közkönyvtárosait. (MN)
Tavaszi nagytakarításra készülnek Józsefvárosban
VIII. KERÜLET. A Föld napja rendezvénysorozat keretében takarítást szervez Józsefváros önkormányzata. Az önkéntes csoportos nagytakarítást április 13-án tartják, s az önkormányzat ehhez kesztyűt, szemetes zsákot, seprűt és lapátot biztosít. A veszélyes hulladékok számára külön konténereket állítanak fel (Mátyás tér, Golgota út, Teleki tér). A főbb takarítandó pontok: Golgota tér, Kálvária tér, Szigony utcai parkoló, Belső-Józsefváros, Mátyás tér, Rezső tér. A szükséges segédanyagok reggel 8 és 9 óra között vehetők át az önkormányzat Baross u. 65–67. szám alatt lévő portáján. (MN)
Fiatal nő tűnt el Győr-Moson-Sopron vármegyében, rengetegen keresik
