Pelikán nem bűnös az aranyvásárlásban

2002. 06. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság abban az aranyügyben, amelyben Pelikán László, az ORFK egykori osztályvezető-helyettese a kilencedrendű vádlott. Így tehát a kilenc vádlottat – köztük az egykori főrendőrt – felmentették a vámorgazdaság vétségének bűntette alól, az elsőrendű vádlottat, Délceg Istvánnét pedig bűnösnek találták üzletszerűen, jelentős értékű vámárura elkövetett vámorgazdaság bűntettében, amiért nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték, amelyet egy évre felfüggesztettek.
Mint arról hírt adtunk, Délceg Istvánné a rendőrség Deák téri, illetve Teve utcai székházában dolgozó rendőrségi alkalmazottaknak árusított elvámolatlan arany ékszereket 1996–1998 között. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a vevők joggal gondolhatták azt, hogy az épület szigorú beléptetőrendszere, valamint az árusítás körülményei nem veszélyesek a társadalomra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.