Röviden

–
2002. 06. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teleki államtitkár lett
Közigazgatási és politikai államtitkári, valamint határőr és rendőr tábornoki kinevezéseket adott át Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap a Parlamentben. Az államfő a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárává Fehér Józsefet, a Miniszterelnöki Hivatal cigányügyi politikai államtitkárává pedig Teleki Lászlót nevezte ki. Mádl Ferenc a belügyminiszter előterjesztésére Lajtár József nyugállományú dandártábornokot, a Belügyminisztérium közgazdasági helyettes államtitkárát nyugállományú határőr vezérőrnaggyá léptette elő. Janza Frigyes rendőrezredest, a BM oktatási főosztályának vezetőjét rendőr dandártábornokká nevezték ki. (T. Zs.)

Határon túli fiatalok Budapesten
Június 23. és július 2. között hetedik alkalommal rendezik meg a Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóját, ahová idén 15 országból közel hatszáz fiatal jött el, akik elsősorban amatőr művészeti csoportok tagjai. A vendégek gazdag kulturális programkínálatból válogathatnak. A találkozót a fővárosi önkormányzat rendezte. (Sz. Á.)

Nyugdíjasok: maradjon a program
A Nyugdíjasok Országos Képviselete nem szeretné, ha a kormány komolyabb változtatásokat hajtana végre a népegészségügyi programon, bár a jelenlegiből hiányolják a célzottan rájuk vonatkozó fejezetet – hangzott el egy tegnapi fórumon. A program igazgatója, Jávor András hangsúlyozta: nem tudni még, hogy milyen változtatásokat tervez az új kormány. Emlékeztetőül elmondta: a programot többek között azért alkották meg, mert nálunk a születéskor várható élettartam az EU egyetlen országának átlagát sem éri el. A halálokok első helyén az infarktus és a szélütés szerepel, a másodikon pedig a daganatos betegségek. (Z. N.)

Fogytán a népesség
Kevesebb gyermek született, roszszabbak voltak a halálozási mutatók az év első négy hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában. Házasságot viszont többen kötöttek – derül ki a KSH jelentéséből. Az említett időszakban mintegy 31 ezer gyermek született, 44 500-an haltak meg, és több mint 9 ezren kötöttek házasságot 2002 januárjától április végéig. A születések száma 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 0,3 ponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötések tekintetében 0,2 ezrelékpontos az emelkedés. Magyarország népessége április végén 10,166 millió fő volt. (MTI)

Megemelt tévéelnöki végkielégítés
Megkétszerezte, azaz tizenkét haviról huszonnégy havira emelte a Magyar Televízió elnökének járó végkielégítés összegét az intézmény kuratóriuma a közelmúltban – erősítette meg Bakó Lajos, a testület elnöke a Népszabadság értesülését. Mint mondta, emlékei szerint május végén hozta meg a grémium a döntést. Bakó Lajos az MTI kérdésére úgy nyilatkozott, nem folytak tárgyalások az MTV elnökének esetleges távozásáról; „hivatalosan ez soha nem merült fel”. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.