Aktív a görög terrorszervezet?
Athén. Az Eleftherotypia című görög napilap tegnap címoldalán ismertette a November 17. terrorszervezet kiáltványát, amelyben a csoport harcuk folytatását helyezte kilátásba. Az ötoldalas nyílt levél szerint a jövőben a céljuk a fogolycsere lesz, amit emberrablások segítségével kívánnak kiharcolni. A görög hatóságok eddig a szervezet 14 tagját tartóztatták le, többek között azt a férfit is, aki minden bizonynyal alapítótagja a 27 éve működő szélsőbaloldali mozgalomnak. A csoport számlájára 23 gyilkosságot írnak. (MTI)
Elutasították az elnök jelöltjét
Szöul. A dél-koreai parlament tegnap elutasította Kim De Dzsung elnök jelöltjét, a 63 éves Csang Szang asszony kinevezését a kormányfői tisztségre. Az egykori egyetemi elnök asszony az ellenzéki képviselők szerint ingatlanspekulációkba bonyolódott, hamisan tanúskodott, valamint fiának segítséget nyújtott abban, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot. A dél-koreai elnöki rendszerben a miniszterelnöknek csekély a politikai mozgástere, ez a tisztség lényegében formális. Akkor juthat szerephez, ha az államfő nem tudja ellátni feladatát. Az országban augusztusban időközi képviselőválasztást, decemberben pedig elnökválasztást tartanak. (MTI)
Véget ért a kiképzés
Zamboanga. A Fülöp-szigetek déli részén tegnap hivatalosan befejeződött az amerikai tanácsadók vezetésével tartott féléves katonai kiképzés. A terrorizmus ellen indított globális háborúhoz illeszkedett a program, amelyben ezer amerikai vett részt. Az együttműködés fő célja a szélsőséges iszlám Abu Szajjaf csoport felszámolása, amely az elmúlt egy évben több mint száz túszt ejtett. Közvélemény-kutatások szerint a helyi lakosság elsöprő többsége támogatta a kiképzést, mert megítélése szerint az amerikai jelenlét növelte a stabilitást. A baloldali csoportok azonban ellenezték, hogy külföldi katonák tartsanak gyakorlatot egy harci övezetben. (MTI)
Fogolyszabadulás
Bogotá. Két kanadai és egy francia túszt engedett szabadon a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali szervezet. A foglyokat a Vöröskeresztnek, valamint az illetékes konzuloknak adták át. A három férfit márciusban fogták el a gerillák, miután helikopterük egy olyan területen hajtott végre kényszerleszállást, amelyet a FARC ellenőriz. (MTI)
Soros kivonul Oroszországból
Moszkva. Leállította tevékenységét tegnap az oroszországi Soros Alapítvány, miután az általa működtetett Nyitott Társadalom Intézet székházvitába bonyolódott. Az alapítvány az épületet a Nobel Technologiestől bérelte, de ők fegyveresekkel lezáratták bejáratot, mondván, hogy a bérleti megállapodás tavaly augusztusban lejárt. A Soros Alapítvány szerint viszont az a szerződés hamisítvány. A vitában várhatóan a bíróság dönt. (MTI)
Karzai ellen tüntettek
Iszlámábád. A kelet-afganisztáni Hosztban egy helyi hadúr több száz pastu híve tüntetett az ellen, hogy Hamid Karzai afgán államfő a tádzsik irányítás alatt álló Északi Szövetséget támogatja. A tiltakozók azt vetették Karzai szemére, hogy az Északi Szövetségnek kedvez, és ezért felszólították, hogy mondjon le államfői hivataláról. Afganisztán nyugati részén közben ötven halottja van a pastu fegyveresek és Herát tartomány kormányzója, Iszmail Hán tádzsik alakulatai között kirobbant összecsapásoknak. (MTI)
Karácsony a család ünnepe















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!