Csak a nagytőkések egy kis részével mer szembeszállni a jelenlegi baloldal azért, hogy az „erősebb” tőkésréteg ellentámadását ne vonja magára. Ez akkor válik veszélyessé, amikor ezt a politikai taktikát a baloldal stratégiaként használja – összegezhető Tamás Gáspár Miklós filozófus, a Munkáspárt által szervezett Globalizáció és baloldal című hétvégi konferencián megtartott előadása.
Hegyi Gyula, az MSZP parlamenti képviselője a globalizációnak a környezetre gyakorolt hatását elemezte, és kiemelte a multinacionális vállalatok felelősségét a jelenlegi környezeti károk és éghajlatváltozások vonatkozásában.
Nem a törvények korlátozzák a multikat, hanem a multik alakítják a törvényeket – jelentette ki Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke. Hozzátette: ma már sokkal inkább a multik ellenőrzik az egyes országok parlamentjeit, az ott születő törvényeket, mint fordítva, ezért a baloldalnak olyan új típusú, a globális kapitalizmuson túlmutató közösségi társadalom modelljét kell alternatívaként kidolgoznia, ahol a képviselők elszakadása a képviseltektől a legkevésbé valószínű.
Pósvári Sándor közgazdász-újságíró a média és a globalizáció jövőbeli helyzetét elemezte, kiemelve: 2006-ban a „média” szó alatt jobbára csak internetet értünk, amelyet meghatározott tőkés csoportok irányítanak.
Robbie Keane: Ha ez nem motiváció nekünk, akkor nem tudom, hogy mi
