A Népszabadság szombati számában bemutatott irat alapján ön a Belügyminisztérium III/II-es osztályának főoperatív tisztje volt. Miért nem beszélt erről a lapunknak e témával kapcsolatban a napokban adott interjújában?
– Azért, mert nem igaz.
– Ezt bizonyítani is tudja?
– Én 1947. július 18-án születtem. A bemutatott állítólagos dokumentum szerint viszont a munkaviszonyom kezdete 1965. január elseje; ez idő tájt éppen az érettségire készültem! Egyébként a munkakönyvem száma sincs helyesen meghamisítva, hiszen annak nem MA–12 a száma, hanem a W 725757. Munkába pedig 1970. szeptember 15-én álltam.
– Egy másik irat a nyugállományba vonulásáról rendelkezik…
– Az egyik áldokumentum szerint 1989. március elsejei hatállyal neveztek ki, majd egy másik iromány szerint egy év múlva, 1990. március 31-ével, 42 évesen helyeztek nyugállományba. A Népszabadság azt a következtetést vonja le, hogy mire a rendőrök eltűntek az életemből, én lettem szt-tiszt.
– Vagyis nem állt be a sorba?
– Ha ez igaz lenne, akkor egy év után miért szereltek volna le? Felettébb érdekes, hogy a Népszabadság 7. oldalon található irat fejlécét és felső részét nem másolták be az újságba. Talán azért, mert a hamisító korábban hibákat követett el: a parancs kiállítási napja ugyanis 1990. március 31. Tudja, milyen napra esett március utolsó napja? Szombatra. Az még elképzelhető, hogy valakit munkaszüneti napon küldenek el vagy vesznek fel, de az, hogy a parancs aláírása ezen a napon történjen meg, az elképzelhetetlen. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a parancsnok miattam ment be munkaszüneti napon a hivatalba, csupán azért, hogy engem nyugdíjba küldjön.
– Mit szólt akkor, amikor meglátta az újságban az iratot?
– Csak a tálaláson lepődtem meg. Ezzel az áldokumentummal ugyanis már a rendszerváltás idején találkoztam. Akkor egy jóakaróm hozta el és adta oda ezt az írott koholmányt. A közelmúltban pedig ismét figyelmeztett annak létezésére egy „őrangyalom”. Ez az ügy is jó példája annak, léteztek módszerek, miként lehet valakit bemártani, aki nem sáros. Bár a technika lehetővé teszi napjainkban az iratok szinte százszázalékos manipulálhatóságát, ám a tévedések miatt a besározás mégis sántít.
– Mivel tudja még alátámasztani, hogy az iratok nem valósak?
– Például azzal, hogy a jóakaróm által nekem átadott iraton – ami az újságban csak részben látszik – a D–8 jelölés mellett a nevem is szerepel. Ez pedig elképzelhetetlen, hiszen akkor minek a titkos kód. De más hiba is található: édesanyám neve pontatlanul szerepel, hiszen vezetékneve nem N, hanem S betűvel kezdődik. Az újságban megjelent iraton is mintha pici javítás lenne látható édesanyám vezetéknevének első betűjén.
– Van más jel is, amely azt támasztja alá, hogy egy koncepciós üggyel állunk szemben?
– Igen. Még 1990-ben adóellenőrzésre hívtak a APEH-hez, s vizsgálat alá vették az 1989. évre szóló adóbevallásomat. Minden rendben volt, bár találtak egy tételt, amit én bevételként nem jelentettem meg, ám adót fizettek utána. A pénzből pedig nem láttam semmit…
– Honnan érkezett ez a jövedelem?
– Az APEH-nál arról tájékoztattak, hogy a Magyar Hitel Bank egyik cége volt az, amelyik precízen kifizette az adót. E vállalatnál viszont azt mondták, a könyvelésükben nem szerepel ilyen kifizetés. Büntetővonzata nem volt az ügynek – hiszen adót fizettek –, így az adminisztratív tévedésnek is tűnhetett. Ezért akkor még nem vontam le komolyabb következtetéseket.
– És ma?
– Pénzt „húzhattak le” a nevem alatt, hogy ez is része lehessen a lejáratási műveletnek.
– Ön szerint honnét jutottak a Népszabadsághoz az említett papírok?
– Nem hiszem, hogy ezek a hamis papírok a Belügyminisztériumtól kerültek volna ki. Úgy gondolom, hogy az ott dolgozókban erősebb a szakmaiság, mint a politikai kötődés, ráadásul ez a cselekmény súlyos börtönéveket jelentene számukra. Ezért inkább valószínű, hogy azokat a Mécs-bizottság juttatta el a napilaphoz.
– Tesz feljelentést?
– Nem, mert korábban tett becsületsértési feljelentéseimet ugyan megnyertem, ám igazából nem változott semmi. A közvélemény orientálása nem a pereskedéseken múlik. A másik, hogy a törvényesség pártján állok. Ez a kiszivárogtatás több mint jogosulatlan adatkezelés. Ezért inkább megvárom azt a törvényes állapotot, amikor a kérdés rendeződhet, s akkor alávetem magam a vizsgálatnak.
– A Népszabadság kereste önt, de nem tudták elérni…
– Nem is fognak elérni. Már a címben is szenzációszerű ténymegállapítást tesznek, ami pedig nem felel meg a valóságnak. Szomorú, hogy áldokumentumot közöltek. A másik: számtalan olyan faxot kapok, amelyek azt tudakolják, hogy azokban az ügyekben, amikor egy nemzetközileg is jelentős partnerünk korábban az MNB nevét felhasználva hamisított álüzletekben vett részt, voltak-e magyar letartóztatottak vagy sem. Ezekről pedig a szereplők személyiségi jogai miatt nem kívánok beszélni.
– Ön szerint az MDF miként viszonyul majd a kérdéshez?
– Megtisztel, hogy alapvetően azon az állásponton vannak, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, s nem esnek abba hibába, miként tették korábban, hogy a másik oldalról érkező támadás alkalmával elhiszik a vádakat.
– Számít további dokumentumok megjelenésére?
– Hangsúlyozom: áldokumentumok. Egyébként pedig minden előfordulhat, hiszen a bosszú rossz tanácsadó.
– Miért, és ki vagy kik haragszanak önre?
– Ok van ezer: a jegybank irattárában még ma is megtalálhatók azok a feljegyzések, amelyekben azt jeleztem, nem szabad jenben eladósodni, hiszen rendkívül nagy károk lesznek belőle. Akkor egy dollár 230 jen volt, s veszélyesnek tartottam, mi történik akkor, ha 180 lesz. Hát lett száz is. Így egymilliárd dollárnyi jen adósságon három-négyszázmillió dollárt lehetett bukni. Akik ezt akkor elkövették, ma vezető bankárok. Továbbá ellenségeket szereztem azzal is, hogy számtalan esetben javasoltam, át kell vizsgálni a jegybank könyveit, mert csak akkor lehet megtudni, mi is történt az országban. Haragosokat szerezhettem azzal is, hogy miközben a Magyar Hitel Bankban forszíroztam az auditált mérleg elkészítését, meg akartam tudni, mi van az MNB-től behatárolatlan nagyságú tartozások átvétele mögött. Véleményem szerint a támadás igazi oka jelenlegi politikai tevékenységem mögött keresendő.
***
A politikust tisztként mutatta be laptársunk. A Népszabadság című napilap szombati számában egy dokumentum fakszimiléjét közli, amely szerint Boros Imre jelenlegi MDF-es képviselőt 1989-ben a III/II-es csoportfőnökség főoperatív tisztjének nevezték ki. Boros Imrét 1989. február 15-i hatállyal helyezte szigorúan titkos állományba Horváth István belügyminiszter. A parancs szerint Boros Imrét a III/II csoportfőnökség 8. osztályának rendőr századosává nevezték ki, nyelvtudása miatt a belügyminiszter – összesen 3300 forint – nyelvpótlék kifizetését engedélyezte számára. A parancs szerint beosztási illetménye 12 400 forint, az szt-pótlék havi összege pedig nyolcszáz forint volt. A lap közli egy másik dokumentum másolatát is, amely szerint Boros Imrét 1990. március 31-i hatállyal helyezték nyugállományba. (MTI)
***
Még nem nyomoznak. Nem rendelt el nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Népszabadság szombati számában megjelent cikke nyomán, amelyben a napilap Boros Imre volt miniszter egykori titkosszolgálati múltjával kapcsolatos dokumentumokat hozta nyilvánosságra. Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese közölte: a rendőrség jelenleg nem vizsgálja az ügyet, a cikkel kapcsolatban vasárnap 14 óráig feljelentés nem érkezett. Hozzátette: a panaszok felvételére a nap 24 órájában van lehetőség, a rendőrség ügyfélszolgálata minden állampolgárnak rendelkezésére áll. Mint ismert, amikor a Magyar Nemzet dokumentumot közölt Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati tevékenységéről, akkor feljelentés alapján a rendőrség megindította a nyomozást. (K. P.)
origo.hu
Online ügyintézés: A jövő most van!
