Több mint tizenöt éves idegsebészi tapasztalatomból kiindulva felelősségteljesen állítom, hogy Gheorghe Funar polgármestert klinikai esetként könyvelhetjük el. Betegsége, amelyben régóta szenved, előrehaladott stádiumban van – jelentette ki Florian Stefan, a kolozsvári közegészségügyi igazgatóság vezetője. Az orvos szerint csak egy „beteg elme szüleményei” lehetnek a tömegével kiadott rágalmazó közlemények, amelyeknek hangnemében is felismerhető a beteges félelem. „Funar folyamatosan valamilyen fóbiában szenved. Eddig a magyarfóbia volt a középpontban, most pedig a felelősségtől való félelem ütött ki rajta” – idézte az erdélyi Transindex hírügynökség Florian Stefant. Mint mondta, a polgármestert és az általa okozott kolozsvári károkat egyaránt gyógyítani kellene. Funar egyébként – miután heteken keresztül közönséges csalónak nevezte Kolozs megye prefektusát – újabban halállal fenyegetett meg egy köztisztviselőt.
Konya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány nem tesz egyértelmű lépéseket a kolozsvári polgármester megfékezésére, holott az csúfot űz mindenkiből, így az állami közhivatalokból is.
Vitályos Eszter idén a sportban is megmutatta tehetségét
