Jelölt vagy áldozat

2002. 08. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostanában nem láttam közvélemény-kutatási eredményeket, így nem tudom, növekedett-e Gy. Németh Erzsébet MSZP-s főpolgármester-jelölt ismertségi mutatója, mindenesetre a nyár elején mért 47 százalék kevés a sikerhez. Azt sem tapasztalom, hogy a párt gőzerővel népszerűsítené jelöltjét, mintha azon magabiztosság töltené el őket, hogy a szocialista párttagság vagy a támogatás önmagában is elegendő mindenféle választás megnyeréséhez. Ezért Gy. Németh Erzsébet városvezetési koncepciójáról sem tudtunk semmit, egyetlen, a közbiztonságról és a lakhatóságról szóló vaskos közhelyen kívül, amelyhez hasonlót minden jelölt gyakorta mondogat politikai hovatartozásától és vérmérsékletétől függetlenül. Szokatlan jelenség ez: alig két hónappal az önkormányzati választások előtt az MSZP még nem kezdett offenziába, békés derűvel tűri, hogy jelöltjéről a választópolgárok több mint fele még csak nem is hallott, s csak azért nem mondjuk, miszerint afféle „sötét ló” a kandidálók között, mert hölgyekről nem illik ilyeneket mondani.
Végül mégis megmozdult a szocialista gólem, s egy tenyérnyi, kihajtható szórólapot dobált be a postaládákba, Gy. Németh Erzsébet megismertetése és népszerűsítése végett. A szórólap fotói, színei, stílusa leginkább az amerikai típusú kisegyházak propagandakiadványaira emlékeztetnek, Jehova Tanúi vagy a mormonok szoktak ily bizalomgerjesztően mosolyogni az Új Világ kapujában, miként Gy. Németh Erzsébet, Kovács László, no meg Medgyessy Péter teszi. Hogy erre a kitörő optimizmusra van-e alapos okuk, nem tisztünk eldönteni, de a sajtpapírszerű agitációs nyomtatvány alapján, több visszafogottság lenne indokolt. Gy. Németh Erzsébetet maga Kovács László mutatja be, mint olyan embert, aki nemcsak szereti, de alaposan ismeri is a várost, határozott, elszánt, érzékeny mások problémáira, készséges, szavatartó, megbízható, nem üres ígéretekkel próbál olcsó népszerűséget szerezni. Ez mind szép, s lehet, hogy igaz is, csak egy baj van vele. Akit Kovács Lászó nagyon dicsér és protezsál, az a polgárok jelentős részének azon nyomban antipatikussá válik, holott lehet, valójában egy földre szállott angyal. (Viszont egy másik rész azonnal megkedveli, legyen bár maga a tűzből pattant ördög.) Gy. Németh Erzsébet tíz pontban foglalja össze elképzeléseit, javára szól, hogy nem csak nagy általánosságokban ígérget, hanem vannak konkrét, kézzelfogható céljai is. Csak egy kiragadott példát említünk: vezetése alatt felújítanák a József Attila Színházat, a Radnóti Színpadot, a műjégpályát, a bábszínházat, befejeznék az állatkert átépítését, létesítenének Hagyományok Házát, Kortárs Művészetek Múzeumát és egy új hangversenytermet. Ezek és a hasonló tervek minden budapesti polgár számára elfogadhatóak és vonzóak lehetnek, de megint ott tartunk, mint minden más szocialista propagandamű esetében: ígérgetésnek sok, programnak kevés. Igaz, még nem sejtjük, hogy ez a szórólap csak a kezdet, vagy már maga a kampány.
Tudjuk, spekuláció, de oly gyötrő érzésünk van, hogy az MSZP még mindig nem döntötte el, indítja-e Gy. Németh Erzsébetet a főpolgármesteri székért. Komolyan gondolják, hogy leváltja Demszky Gábort, vagy újabb politikai alkuk és játszmák eszköze, netán áldozata lesz?
Október 20-ig várnunk kell a válaszra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.