Jobban vannak a szegedi négyes ikrek

Bálint József
2002. 08. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túljutottak tegnap az orvosok által kritikusnak mondott 72 órás időszakon a kedden született szegedi négyes ikrek. Katona Márta, a gyermekklinika újszülött intenzív osztályának vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy ez idő alatt nem tapasztaltak jelentősebb komplikációt. A szakorvostól megtudtuk: a koraszülöttek esetében azért mondható kritikusnak az első három nap, mert fennállhat az agyvérzés veszélye.
Andrást, Botondot, Ritát és Zoltánt a szülés után átszállították a gyermekklinika újszülött intenzív osztályára, ahol inkubátorba helyezték és lélegeztetőgépre kapcsolták őket. Zoltánt már szerdán levették a speciális lélegeztetőről, a kisfiú légzését azóta hagyományos lélegeztető segíti, miként Andrásét és Botondét is. Ritának azonban továbbra is szüksége volt a speciális lélegeztetőre, de állapota nem aggasztó. A csecsemőket már anyatejjel táplálják.
A babák édesanyja, Bereczné Juracsek Marianna is szemmel láthatóan jobban érezte magát tegnap, mint csütörtökön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.