Kancellárjelöltek tévépárbaja szigorú szabályokkal

Noha a szervezők már minden részletet jó előre egyeztettek, a német vidékeket sújtó természeti csapás várhatóan alaposan „átrendezi” a német kampány egyik csúcspontját, Gerhard Schröder és Edmund Stoiber vitáját. A debattőrök a kérdéseket nem ismerik, ám arra bizton számíthatnak, hogy az árvíz utáni politikai és gazdasági helyzet sarkalatos pontja lesz a televíziós megmérettetésnek.

Természetéből adódóan a német polgár konzervatív, nem szereti a mélyreható konfliktusokat és még kevésbé a társadalmi csoportok osztályharcát – ehhez igazodik az év kiemelkedő tévéeseményének, a kancellár és kihívója közötti párbajnak az előkészítése is. Gerhard Schröder és Edmund Stoiber először augusztus 25-én, majd szeptember 8-án áll Berlin-Adlershofban a hatszázhúsz négyzetméter nagyságú stúdió nyolc kamerája elé. A közvélemény-kutató intézetek előrejelzéseit figyelembe véve tanácsadóik lázasan dolgoznak a választási harc e csúcspontjainak részletein. A népszerűségi összevetésben vezető Schrödernek a vele szemben megnyilvánuló rokonszenvet ugyanis a szociáldemokraták javára kell fordítania, Stoibernek pedig a pártok versenyében domináló kereszténydemokraták vezetését kell saját előnyére felhasználnia. Történik mindez egyazon meggyőződés törvénye szerint: nem az a fontos, hogy ki mit mond, hanem az, hogy miként mondja!
A CDU-jelölt – a kezdeti bizonytalanság után – egyre határozottabb benyomást kelt, nyilvánvalóan céltudatos oktatómunka és gyakorlás eredményeként. Az SPD-miniszterelnök szakértői eközben azt igyekeznek megakadályozni, hogy patronáltjuk a maga rutinos, fölényes fellépésével nehogy arrogáns benyomást keltsen.
Az ország négy vezető televíziós társasága egyébként testvériesen megosztozott a kényes feladaton és a vezérkari precizitással kidolgozott részleteken. A német történelemben – az Egyesült Államok példáját átvéve – első alkalommal megrendezendő tv-párbaj nyitányát a kerekedelmi állomások (RTL, SAT 1) jutattják el a nézőkhöz, a második menetre a közszolgálati adók (ARD, ZDF) műsorában kerül sor. A tervek szerint a stúdió hűvös kék alapszínétől körülvéve a két politikus állva válaszol az őket ülve kérdező műsorvezetők kérdéseire. A vitázóknak legfeljebb másfél percük van a válaszokra s ha ezt túllépik, akkor narancsszínű lámpa jelez. Sorsolás dönt arról, hogy az első kérdésre ki adhat választ. Az első adás szerencsés kiválasztottja másodszorra automatikusan riposztra kényszerül. Schröder és Stoiber tisztában vannak ugyan a megvitatandó témákkal, de a pontos kérdéseket nem ismerik.
A közszolgálati állomások két női újságírót bíztak meg a párbaj levezetésével, szigorú ruharendet előírva: sem piros, sem fekete színű öltözéket nem viselhetnek. Az RTL/SAT 1 férfi munkatársai eleve sötét öltönyt vesznek fel. Az adás rendezője gondosan kialkudott forgatókönyv után köteles dolgozni: hátulról nem mutathatja a politikusokat, elölről pedig csak olyan beállításban, hogy teljes felsőtestük látható legyen. A technikai személyzet köteles kezdettől fogva tartalék reflektorokról és mikrofonokról gondoskodni, nehogy a kancellár vagy kihívója fény és hanghatás nélkül maradjon. A párbaj jelenetei a stúdión kívül nagyméretű képernyőn keresztül jutnak el a nyomtatott sajtó képviselőihez, az „ütésváltást” háromszáz riporter kíséri figyelemmel.
A párbaj győztesének máris a tévéállomások mondhatják magukat. A közszolgálati csatornák tízmillió érdeklődőre számítanak, azaz olyan nézettségre, mint egy-egy jelentős labdarúgó-mérkőzés alkalmával. A kereskedelmi adók számára az anyagi haszon játssza a főszerepet: a tévépárbaj körüli reklámblokkok árát a duplájára emelték s harminc másodpercért negyvennyolcezer eurót követelnek. Egy vevőre máris biztosan számíthatnak – miután a szabad demokraták kancellárjelöltje, Guido Westerwelle jogi úton nem tudta kikényszeríteni, hogy őt is figyelembe vegyék a párbaj harmadik résztvevőjeként, az FDP az adás előtt és után megfelelő választási reklámokkal akarja kiegyenlíteni vélt hátrányát.