Abu Nidal tervelte ki az 1988-as lockerbie-i merényletet – állítja a napokban holtan talált egykori palesztin vezető közeli munkatársa. Atef Abu Bakr – aki annak idején szóvivőként dolgozott a Fatahnál – az al-Hajat című lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Abu Nidal az egyik gyűlésen beszélt arról: ő szervezte meg a PanAm-gép elleni akciót, melynek következtében 270 személy életét vesztette. Az egykori munkatárs szerint Abu Nidal halállal fenyegette meg azt, aki elárulja őt. Ha mindez igaznak bizonyul, az új fordulatot hozna a Lockerbie-ügyben. A merénylet elkövetésével korábban egy líbiai férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, de az interjú nyomán a brit Munkapárt egyik képviselője már felülvizsgálatot követel. Abu Bakr szerint több merénylet is a palesztin férfi számlájára írható: így például ő a felelős azért az 1986-os akcióért, melynek következtében három személy – köztük két amerikai katona – életét vesztette és 260-an megsebesültek egy nyugat-berlini diszkóban.
*
Izrael ígéretet tett az ENSZ-nek, hogy enyhít a palesztin önkormányzatú területek blokádján – közölte csütörtökön New Yorkban Catherine Bertini, Kofi Annan ENSZ-főtitkár emberi jogi követe. Bertini azután nyilatkozott, hogy látogatást tett a közel-keleti válságövezetben és találkozott Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel, valamint palesztin tisztségviselőkkel. A Gázai övezet és Ciszjordánia izraeli megszállása, amely a palesztin öngyilkos merényletekre adott válasz, súlyosan megnehezíti a palesztinok számára a munkavégzést, az orvosi ellátást, a földek megművelését és más alapvető szükségletek kielégítését – mondta Bertini.
Izraeli katonák megöltek két fegyveres palesztint tegnap hajnalban a Gázai övezetben, miután a palesztinok megtámadtak egy izraeli katonai őrhelyet. Izraeli katonai források szerint a palesztin harcosok rálőttek azokra a katonákra, akik Kfar Darom zsidó települést őrizték. Az izraeli katonák viszonozták a tüzet és mindkettőjüket lelőtték.
Távozott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke
