Már nem kettőn áll a vásár

Felhívtam a minap Budajenő polgármesterét. Madaras, a színész lakik ott, szerettem volna tudni a faluról is valamit. A mindennapokról. Hogy mennyibe kerül a görögdinnye, hogy milyen a főváros hónaljában élni. A polgármester azonnal rákérdezett, melyik lap nevében vagyok kíváncsi. Mondtam. Ó, akkor egyelőre szó sem lehet róla. „Előbb le kell ellenőriznem, ön kicsoda, s talán majd akkor.”
Kegyosztó hangja valójában szórakoztatott. Íme egy ember, aki sose látta a másikat, semmit nem tud róla, egy betűjét se olvasta, mégis úgy gondolja, joga van „leellenőrizni” az ajtaján kopogót. A japán kakasok viselik magukat ilyen peckesen.
Sose szoktam hencegni azzal, hogy elég régen űzöm a mesterséget, hogy összeírtam sok mindent az évek során. Mindig úgy jelentkezem be, mint aki kér valamit, s ha az nem teljesíthető, tisztességesen elköszönök. Egyfelől azért, mert így neveltek, másfelől meg ez a szakma alaptörvénye. Kettőn áll a vásár.
A budajenői polgármester hangjára mégis felkaptam a fejem.
Ki ez az ember, hogy feltételeket szab? És hogyan gondolja azt az ellenőrzést? Telefonál valahová? Mégis hová? És ott mit kérdez?
Az ilyesmin, persze, nem kéne mosolyogni, hiszen ez rossz jel. Miként az is, hogy hiába próbáltam elköszönni a polgármestertől, nem hagyott. El akarta mondani véleményét a lapról. A polgári sajtóról. Hiába ismételtem, hogy már nem tartok igényt az idejére, képtelen voltam leállítani.
Mindez arra utal, hogy a sajtószabadság azon a tájon nemkívánatos. És megtesznek mindent, hogy elköszönjenek tőle. És attól fogva nem kettőn fog állni a vásár. Egyen. Azon a „cégen”, ahová az ilyen polgármestereknek telefonálni lehet. Ahol majd megmondják, mi helyes és mi nem. Kinek nyilatkozzanak és kinek ne.
Erre utal az a bizonyos tévévita. Emlékeznek? A magyar ATV kidobolta, hogy Lovas István és Tasnádi Péter párviadalt fog közvetíteni. Bekapcsoltuk a masinát, és mit láttunk? Tasnádit egymagában. Pontosabban: egy kazal papírral, amit a barátaitól kapott, hogy adott pillanatban lobogtassa őket.
Ilyenkor, ha európai tévécsatornáról van szó, s nem balkániról, az adás elmarad. Hiszen ahol nincs vitapartner, nem lehet vita sem. Szőke műsorvezetőt, az ATV jelesét a szakma törvényei és az európai normák azonban láthatóan nem zavarták. Nincs vitapartner? Akkor beszéljen Tasnádi. Az meg beszélt. Elmondta, hogy múltja, jelene és jövője tiszta, mint a liliom Mária kezében, Lovas bezzeg gyáva, hazug és állampolgárság-szédelgő.
Szőke műsorvezető produkciója szakmai csőd volt. Ezt két fontos tény jelzi: nem fújta le a műsort, és moderátorként képtelen volt „moderálni” a stúdióban történteket. (A latin szó jelentése: mérsékelni, fékezni.) Ha nagy ritkán közbeszólt, akkor tegezte és Péterezte Tasnádit. Ebből megtudtuk, hogy jóban vannak. Semmi gond, legyenek: szabad országban az ember szabadon barátkozhat bárkivel. Csak hát ez magánügy. Nem tartozik a nézőre. Ő csak azt látja, hogyan züllött egy műsorvezető alig ötven perc alatt statisztává. Valaki azt mondta, Szőke valószínűleg félt Tasnáditól. Aki fél, az vállaljon mást. Beszélgessen színésznőkkel, mint Kádár Mónika. Ott nem olyan feltűnő, ha valaki nem tudja a szakmát.
Persze, lehet, hogy mindez arról szól: már nem kell másik fél. Az is elég, ha ők beszélnek. Wisinger MÚOSZ-elnök, aki éveken át oly kényes volt az európai normákra, egy szót se szólt az ATV-ben történtekről. Ha így megy tovább, jelenthet Lakatos Ernőnek. Nyomul felénk a szép, régi agitpropos világ.