Nyugdíj mellett is igénybe vehetik majd a nagyszülők a gyermekgondozási segélyt (gyes) a szülők helyett, az erről szóló jogszabály kidolgozását hamarosan megkezdi az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM). Ezt Kökény Mihály, az ESZCSM politikai államtitkára is megerősítette. Elmondta: a lehetőséggel várhatóan már jövőre élhetnek az érintettek.
Az Orbán-kormány tavaly döntött arról, hogy a szülők helyett a nagyszülők ne csak méltányossági alapon igényelhessék a gyest – ha ahhoz a szülők is hozzájárulnak –, hanem jogosultságukat törvény mondja ki. A lehetőség bevezetését akkor úgy indokolták: az megkönynyíti a fiatalok helyzetét, hiszen így könnyebben megfelelhetnek a munkahelyi követelményeknek. Továbbá azoknak az időseknek is támogatást nyújt, akik még nem nyugdíjasok, de munkát már nem találnak, illetve azoknak, akik nem rendelkeznek saját jogon nyugdíjjal. Az intézkedés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: tavaly decemberben mindössze 454 nagyszülő részesült gyesben, közel ugyanannyi, mint ahány korábban méltányossági alapon megkapta ezt az ellátást. A probléma: az idősek legnagyobb részének – azoknak, akik saját jogon kapnak nyugdíjat – nem érte meg gyest igényelni, mert szüneteltetniük kellett volna nyugdíjukat, viszont a gyes összege kevesebb, mint az átlagnyugdíjaké.
Azt még nem tudni: meghatároznak-e egy felső limitet, és csak azok a nagyszülők lennének jogosultak a gyesre, akiknek a nyugdíja ezt a szintet nem haladja meg. Egyes elképzelések szerint a lehetőséggel nemcsak a nagyszülők élhetnének, hanem bárki, aki a szülők beleegyezésével a gyermek gondozását vállalja.
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
