Röviden

2002. 08. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túlteljesítve az elemzői előrejelzéseket, 0,3 százalékkal növekedett a második negyedévben a német gazdaság. A szövetségi statisztikai hivatal tegnapi jelentése szerint a GDP növekedése éves visszatekintésben félszázalékos, de a munkanapok számával kiigazított adat mindössze 0,1 százalékos bővülést mutat. Az első negyedévben is 0,3 százalékos volt a GDP növekedése, de a tavalyi hasonló időszakhoz képest 1,2 százalékos a visszaesés.
Csaknem felére, 104 millió fontra csökkent a Rolls-Royce repülőgépmotor-gyár idei első félévi nyeresége s a vállalati nyugdíjalap értékelésének felülvizsgálata miatt a jövő évi növekedés is veszélybe kerülhet – derült ki a társaság tőzsdei jelentéséből. Június végéig az adósságállomány 770 millió fontra nőtt, amelyet a tegnap közölt terv szerint az év végéig részesedések eladása révén mérsékelni próbálnak.
A kiskereskedelmi forgalom 0,3 százalékos bővülését jelentette be tegnap a brit statisztikai hivatal. Júliusban Nagy-Britanniában 4,5 százalékkal mértek nagyobb kiskereskedelmi forgalmat, mint egy évvel korábban, az előző havihoz képest 0,3 százalékos volt a növekedés. Elemzők szerint a lakossági fogyasztás nagyobb mértékű bővülésének a tőzsdei részvények árfolyamcsökkenése szabott gátat.
Emelkedett a három- és a tizenöt éves futamidejű diszkontkincstárjegyek hozama. A hároméves futamidejű államkötvényeké az egységes hozammutató szerint 0,34 százalékkal, míg a tizenöt éveseké 0,15 százalékkal nőtt a tegnapi aukció során az előző értékesítéshez képest – jelentette az Államadósság Kezelő Központ Rt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.