Röviden

Munkatársainktól
2002. 08. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Záró rendezvény Csáfordjánosfán
Múlt csütörtökön tartották a Magyar gyermekek 2002. évi világtalálkozójához kapcsolódó hagyományőrző kulturális összejövetelt. Ezen a különböző régiókból érkező gyermekcsoportok mutatták be ünnepi műsorukat Csáfordjánosfán. A rendezvény egyben az augusztus 21-ig tartó, egész nyári találkozó záró ünnepsége volt. (P. I.)
Királyhelmec főtere átépül
Tíz évet kellett várni arra, hogy a város összegyűjtse azt a tízmillió koronát, amely a városháza előtti tér átépítéséhez, sétáló- és pihenőtérré való átalakításához szükséges – írta a pozsonyi Új Szó. „Eddig a szűkös költségvetés nem tette lehetővé, hogy egy ilyen nagyszabású beruházásba fogjunk saját erőből” – mondta a lapnak Bogoly János, a városi hivatal környezetvédelmi és regiófejlesztési osztályának vezetője. A város vezetése pályázatokon is megpróbált pénzforrásokhoz jutni. „Már körvonalazódik a majdani komplexum, teljes pompájában a szeptemberi szüreti ünnepségen lesz látható, akkor adják át” – folytatta Szegedy László, a városi hivatal elöljárója. A térkompozíció megálmodója és tervezője a Makovecz-iskolát képviselő két helyi műépítész, Pásztor Péter és Simkó Pál. A teret ifj. Szabó István szobrászművész művei töltik ki. Ötvöződik bennük a csodaszarvas legendájára épülő történelmi múlt a királyainkkal, valamint a Bodrogközre jellemző sajátosságok, helytörténeti emlékek a hozzájuk kapcsolódó személyiségekkel. „A belső és külső térre tagolt terv kivitelezését közbeszerzési pályázaton fővállalkozóként egy nagymihályi cég nyerte el, amely további alvállalkozókkal együtt végzi a munkálatokat, így a terméskőből épülő falakat és a díszburkolatot – mondta Bodnár Péter építésügyi osztályvezető. (MN)
Nagytábor a Pikuj lábainál
Második alkalommal szervezett nagytábort augusztus 13-tól Beregbárdoson (Bukovec) a tizenegyedik évébe lépett Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség – számolt be az Agorapress hírügynökség. Első ízben még a szövetség megalakulását követően gyűltek a Kárpátok lábaihoz a cserkészek, ezúttal azonban már nem szűk körben táboroznak. A helyi csapatok képviselői mellett Romániából, Szlovákiából és Magyarországról is érkeztek vendégek. A cserkésztáborokra jellemző keretmese ezúttal sem maradt el. A Verecke 2002 nevet viselő táborban a honfoglalástól a Rákóczi-féle szabadságharcig tehettek időutazást a szövetség egykori és jelenlegi tagjai, érintve a magyar történelem Kárpátaljához kapcsolódó állomásait. Az alkalom remek lehetőséget nyújtott az ismerkedésre, ám Kárpátalja élővilágának megszerettetése, s főleg magyar vonatkozású jellegzetességeinek bemutatása jelentette az elsődleges célt. A tábor augusztus 22-én zárja kapuit. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.