Szöveg

Berényi Szabolcs
2002. 08. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alábbiakban megkísérelem felvázolni Medgyessy Péter augusztus 20-i beszédét, nyers, mondhatni evolúció előtti állapotában, magyarán, valahogy így nézett volna ki a szöveg, mielőtt Kovács László, Kiss Elemér, a takarítónő, a tartótisztjei, valamint Szergej O. látták volna. A kísérletben segítségemre volt Medgyessy Péter egy elhangzott beszéde, amelyet már konfirmált Kovács László, Kiss Elemér, a takarítónő, a tartótisztjei és Szergej O.
„Én éppen arról akartam beszélni, hogy elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen milyen nehéz helyzete is van önöknek, mármint a társadalomnak. És amit mi tehetünk, ez a kormány legalább is ezt szándékozik tenni, hogy megkönnyítse az önök helyzetét, hogy könnyen tudjanak lojálisak lenni. Ugyanis nem könnyű néha lojálisnak lenni. Vannak nyilván olyan gondolatok, olyan érzések, olyan közelítések, amelyek egy-egy személy életében jelenthetnek konfliktust, és ugyanakkor tudják azt, hogy mégis adott helyzetben, adott körülmények között ezt az álláspontot kell képviselni. Ha a kormány és a társadalom közötti kapcsolat harmonikus, akkor ennek a harmóniának az alapja az lehet, hogy a kormány olyan politikát akar és olyan politikát vállal, amihez könnyű lojálisnak lenni. Mi ezt szeretnénk.
Mi azt szeretnénk, hogyha a politika világos, nemzeti, korszerű, logikus, vagyis könnyen képviselhető lenne. Ezt szeretnénk tehát tenni, és azt gondolom, hogy akkor a lojalitás jól megalapozható. Azt szeretnénk tehát, hogy önök ne csak jobban tudják végezni a munkájukat, hanem jól tudják végezni a munkájukat. Az új kormány, az új többség, ha úgy tetszik: a nemzeti közép kormánya most először találkozhat a társadalommal a kormány képviseletében, és jómagam is, vagyis hát miniszterelnök gyanántként. Szeretném tehát jól kihasználni az alkalmat, és szeretném azt, hogyha ez a néhány perc, amit itt közösen eltöltünk, az alkalmas lenne arra, hogy önök értsék azt, hogy az új kormány milyen politikát akar, mit akar tenni, és ehhez milyen segítséget vár önöktől.
Ehhez tartozik bizony az, hogy a magyar politikai elit nézzen szembe egy történelmi időszakkal és nézzen szembe saját személyes múltjával is. Nem arról van szó, hogy boszorkányüldözéssel bárkit is büntetni kellene azért, mert múltja következtében részese volt egy időszaknak. Csupán arról van szó, hogy aki politikai pályáján akarja az életét folytatni, az nézzen szembe a saját személyes múltjával is. Nem lehet olyan helyzetet teremteni, hogy a nemzetbiztonság az romoljon a következő időszakra és nem lehet olyan helyzetet teremteni, hogy azok a tevékenységek, amelyek mindenütt léteznek a világon, minden demokratikus rendszerben mőködnek, hírszerzés és kémelhárítás, ezektől elforduljanak a szakemberek, mondván, mindez kiteríthető és ebből következően nem vállalható, hiszen egy sor olyan tevékenységről van szó, ami fedett módon valósítható csak meg.
Na és persze volt ez a Szent István is. Köszönöm szépen.”
Megjegyzések. Kovács László: ezen még dolgozz, Péterkém. Kiss Elemér: miniszterelnök úr, lényegében szenzációs, kicsit még finomítjuk. Takarítónő: miniszterelnök úr, ez káprázatos. Tartótisztjei: Felőlünk mehet. Szergej O.: ti-ti-ti-ti, ti-ti-tá-tá, ti-tá-tá-tá, ti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.