Ukrán születésnap felemás érzelmekkel

Megannyi feltétele van annak, hogy Ukrajna gazdasági fejlődése töretlen és lendületes legyen, ám az alapvető feltétel az ukránok rendkívüli alkalmazkodóképessége a legelviselhetetlenebb nehézségekhez is, fogalmaz a Financial Times elemzése. Az ukránok jót derülnek az életszínvonaluk javulására vonatkozó hivatalos statisztikai adatokon, állapítja meg a lap, ám ennek ellenére nehezen tudnák megcáfolni, hogy a lakosság számottevő többsége ma kétségtelenül jobban él, mint élt két évvel ezelőtt.
Azt viszont már a kijevi Gyeny című napilap jegyzetírója állapítja meg, hogy a gazdaság immár harmadik esztendeje tartó lendülete mellett is változatlanul a szegénység problémája vetődik fel a legélesebben, hiszen a felmérések szerint a 48 milliós ország lakosságából több mint 13 millió ember ma, tizenegy évvel a függetlenség elnyerése után is a létminimum alatt tengeti az életét. És a listát, a múlt esztendő második felében készült kimutatás szerint Kárpátalja vezeti, ahol is az emberek 46,6 százalékának havi jövedelme nem éri el a hivatalosan 365 hrivnyában (70 dollárban) megállapított létminimumot sem. Korántsem véletlen tehát az, hogy a felmérések szerint a lakosság jelentős része továbbra sem tekinti sajátjának a függetlenség ünnepét, hiszen határozottan meg van győződve afelől, hogy ő mindenképpen csak vesztese, ha úgy tetszik, szenvedő alanya a rendszerváltásnak, jóllehet 1991. december elsején megtartott népszavazás során a lakosságnak még több mint kilencven százaléka voksolt az ország önállóságára. Csakhogy az ez idő alatt majdhogynem négymillió fővel csökkent lakosság döntő többsége számára a függetlenséghez fűzött remények nem váltak be. Elemzők szerint mindenekelőtt azért, mert a politikai paragmatizmus helyett a forradalmi romantizmus, sokak szerint idiotizmus kerekedett felül, a túlélés keserű megpróbáltatásaira kényszerítve az embereket. Következésképpen tizenegy évvel a függetlenség elnyerése után – évi négyszázalékos GDP-növekedés mellett – a mélyrepülésből eszmélő gazdaságnak mintegy 30 évre van szüksége ahhoz, hogy az 1990-es év mutatóit elérje.
Mára Ukrajna ugyan már túltette magát a forradalmi romantika korszakán, ám valójában az elmúlt tizenegy év is kevés volt számára ahhoz, hogy bebizonyítsa: sokkal többre hivatott annál, mint amit ma felmutathat. Elemzők szerint nem tudott megszabadulni jellemző bizonytalanságaitól, Kelet és Nyugat közötti esetlen téblábolásaitól. Egyre erőteljesebben hangoztatja európai mivoltát, a Nyugathoz való közeledésének szándékát, ugyanakkor mind szorosabbra fűzi kapcsolatait Moszkvával, nem zárva ki a Eurázsiai Gazdasági Közösséghez való csatlakozásának lehetőségét sem. Brüsszel ugyanis szinte semmivel nem kecsegteti, pontosabban minden lehetőt elkövet azért, hogy Ukrajna legtávolabbi reményeit is szertefoszlassa, míg Moszkva, illetve a pragmatikus Vlagyimir Putyin elnök mindig megtalálja a kellő szavakat, hogy Kijevet energiafüggőségére és súlyos adósságaira emlékeztesse. A fentebb már idézett Gyeny szemleírója szerint Kijev számára talán az egyetlen követendő elv az lehet, ha az európai integrálódást prioritásnak tekintő külpolitikájában kellő rugalmassággal kezeli mind a nyugati, mind pedig a keleti irányvonalat. Ugyanakkor nem feledkezve meg arról, szögezi le a lap, hogy tárgyalópartnereiből csakis oly módon válthat ki kellő tiszteletet, Keleten és Nyugaton egyaránt, ha tudatában van saját méltóságának, és azt kellő érvekkel képes is alátámasztani. Politológusok szerint ugyanis ez az egyetlen lehetőség Kijev számára ahhoz, hogy kiállja a következő néhány év megpróbáltatásait.