A fiatalok a skandinávot kedvelik

–
2002. 12. 23. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legtöbbször a funkció, az ár és a kinézet hármasa alapján dönt a vevő a bútor kiválasztásakor. Jelentősége lehet az olyan kiegészítő szolgáltatásoknak, mint az összeszerelés, a házhoz szállítás vagy a kedvező hitelkonstrukció. Ma már a vevőknek komoly minőségi elvárásaik is vannak: elsősorban a használhatóság számít. A magyar vásárlók ritkábban vesznek új bútort, cserélik le garnitúrájukat, mint nyugati társaik.
A bútorral kapcsolatos ízlésvilágról a bútorszövetség megbízásából a pesti közgazdasági egyetem készített felmérést. Ebben egyebek mellett arra keresték a választ, hogy hány darab bútort vesznek a vevők. A vásárlók négyötöde a felvétel időpontjában csak egy bútorfajta iránt érdeklődött. Két termék vásárlását tizenöt, ennél több bútort csupán két százalékuk keresett, míg egy egész lakást az érdeklődők három százaléka kívánt berendezni.
A típus szerinti megoszlás a következőket mutatta: legtöbben fekhelyet és ülőgarnitúrát kerestek, míg a második vonalban a szekrények és szekrénysorok szerepeltek. Stílus szerint legnépszerűbbnek a modern bútor bizonyult, majd ezeket követték a skandináv típusúak. Az olasz, a spanyol és a rusztikus bútornak nagyjából azonos méretű tábora van, szerényebb vevőköre van a magyaros típusúaknak. Az idősebb vásárlók inkább a rusztikus és az olasz stílust, a középkorúak a spanyolt, míg a fiatalok a modernt és a skandinávot találták szépnek..

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.