Befejeződött a vizsgálat a Hatytyúház ügyében – tájékoztatták lapunkat a Miniszterelnöki Hivatalban. Keller László közpénzügyi államtitkár a lapunk kérdésére azonban mindössze annyit mondott: jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy a sajtónak tájékoztatást adjon. Az RTL Klub híradója ugyanakkor arról számolt be, hogy egy kormányzati tisztviselő menesztése lehet a következménye a rendhagyó irodabérletnek, és erről napokon belül döntenek is. A kereskedelmi televízió úgy tudja: Keller magasnak találta a bérleti díjat, a szerződés felbontására azonban nincs lehetőség, így azt legfeljebb újratárgyalni lehet.
Mint ismert: a vizsgálat tárgya a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Nagy Sándor vezette Területfejlesztési Hivatal irodabérlete volt. A pályázatra egyetlen résztvevőt, egy olyan céget hívtak meg, amely a Tocsik-ügyben elhíresült Vektor Rt. tulajdonosainak érdekkörébe tartozik.
Lapunk információja szerint Keller László apparátusa vizsgálja a Parlament elé tervezett jégpálya ügyét is. Emlékezetes: a megbízást egy XVIII. kerületi MSZP-s képviselő családjának a vállalkozása kapta meg.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
