Ál-al-Kaida-tagok Palesztinában?

MTI
2002. 12. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két nappal azután, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő kijelentette: Izraelnek tudomása van arról, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai tartózkodnak a Gázai övezetben és Libanonban. A palesztin hatóságok olyan, Izraellel együttműködő palesztinokat tartóztattak le, akik Ciszjordániában és a Gázai övezetben tevékenykedő al-Kaida-tagoknak próbálták beállítani magukat.
A Hezbollah már pénteken tagadta, hogy az al-Kaida jelen lenne Libanonban, és azt is, hogy a síita szervezet kapcsolatban állna vele.
A palesztin biztonsági szolgálatok egy magas rangú tisztviselője pedig elmondta, „a Palesztin Hatóság letartóztatta kollaboránsok egy csoportját, akik beismerték, hogy Izraelnek dolgoztak, miközben úgy tettek, mintha a palesztin területeken működő al-Kaida-aktivisták lennének”. A név nélkül nyilatkozó tisztviselő véleménye szerint Izrael ezzel „rontani akarta a palesztin nép hitelét, igazolni Izrael minden bűnét, és okot szolgáltatni agressziójához a Gázai övezetben”.
A Ciszjordánia északi részén lévő Túl-Karm közelében izraeli katonák mindeközben letartóztattak egy 28 éves palesztint, miután információt kaptak arról, hogy a férfi – aki az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet tagja – izraeliek elleni öngyilkos merényletre készül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.