Magyarország néhány hét „fenegyerekség” után uniós diplomaták szerint a végleges alku „közvetlen közelébe” jutott. A legégetőbb pénzügyi kérdésekben ennek ellenére valószínűtlen, hogy megszülessen az alku a jövő hét második felében Koppenhágában sorra kerülő EU-csúcs előtt. Ez kifejezetten rossz hír a dán elnökségnek, amely mindent elkövet annak érdekében, hogy még a csúcs előtt nyélbe üsse az alkut.
A Bruxinfónak nyilatkozó brüsszeli források úgy vélték, hogy a közvetlen agrártámogatások kezdeti mértéke az egyetlen pont, ami még kedvezően változhat a tárgyalások koppenhágai végjátékában. A kedvező változás valószínűleg csak a 2004-es és a 2005-ös évet érinti majd, a 2006-os évtől minden marad a régiben (tehát 2006-ban a tizenötök támogatási szintjének 35 százaléka jutna az új tagoknak).
EU-illetékesek szerint Magyarországot már csak egy hajszál választja el a végleges megállapodástól. „A magyarokkal fennálló tisztázatlan kérdések aránya körülbelül öt százaléka a lengyelekének” – érzékeltette magánvéleményeként a helyzetet egy névtelenségbe burkolózó uniós diplomata. Úgy tudni, hogy hazánk az EU által javasolt 25 százaléknál valamelyest magasabb kiinduló szintet kért a direkt jövedelemtámogatásoknál (és az előirányzott 9 évnél rövidebb átmenetet). Hasonlóan tettek a többiek is, de – mivel horizontális kérdésről van szó – ha egyikük javít a feltételeken, az automatikusan a többiekre is vonatkozik majd. Bennfentesek ugyanakkor valószínűtlennek tartják, hogy az Európai Unió de jure hajlandó lenne csökkenteni a kilencéves átmeneti időszakot a közvetlen kifizetések új tagokra való kiterjesztésénél. Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy de facto nem rövidülhetne le az átmenet.
Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra! + videó
