Megoldotta azon tagországok problémáját az OPEC, amelyek a szabályozás ellenére a kvótán felül termeltek ki olajat. A tegnapi bécsi értekezleten a Szaúd-Arábia által beterjesztett napi 1,3 millió hordós kitermeléscsökkentést fogadták el a kartell tagjai, és egyúttal a másik szaúdi javaslatra is igennel voksoltak a megjelentek, ezen beterjesztés szerint viszont az összkvótát január 1-jei hatállyal globálisan egymillió hordóval megemelhetik. A lépéssel megoldás születhet arra, hogy törvényesítsék a meghatározott 21,7 millió hordós kitermelésen túli napi 3 millió hordós túltermelést. A tegnapi döntés szerint jövőre már 23 millió hordó az összesített kvóta.
Az OPEC-en kívüli tagországok, köztük Oroszország, már korábban bejelentette, hogy a bővíti kitermelését, amit aggasztónak tart a kartell. Szaúd-Arábia 25 dolláros hordónkénti árat támogat, míg az OPEC az utóbbi három évben a kitermelés korlátozásával sikeresen hozzájárult, hogy az olajárak hordónként 22–28 dollár között maradjanak. Az esetleges túltermelés mellett szólt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is, de a szervezet hozzátette, hogy jelenleg nem lehet még erről beszélni, amíg a geopolitikai helyzet instabil.
Lenin is globalista volt
