Megtiltotta a füzesabonyi rendőrkapitányság annak a békés demonstrációnak a megtartását, amelyet Szabó Csaba városi polgár szervez az M3-as autóút – a polgári kormány által épített – új szakaszának csütörtöki ünnepélyes átadása idejére és helyszínére. Mint tegnapi számunkban beszámoltunk róla, a nyékládházi polgári körök azért szeretnének tüntetést tartani, hogy kiálljanak az előző kormányzat autópálya-építési programja mellett, mintegy érzékeltetve: az igazán jelentős beruházások a polgári kabinet idején valósultak meg. Szabó Csaba kérdésünkre elmondta: igen arrogánsnak tartja az Állami Autópálya-kezelő Rt. válaszát is, amely szerint a demonstrálók semmiképpen sem juthatnak a forgalomba helyezés előtt az új szakaszra. Szerinte ugyanis egy magyar állampolgárt nem lehet korlátozni tartózkodási helyének megválasztásában. A városi rendőrkapitányság határozatával kapcsolatban leszögezte: felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a városi bíróságon. Hozzáfűzte: valószínűleg nem a füzesabonyi kapitányságon született meg a tiltó döntés, mivel a határozatot átnyújtó rendőrtiszt csupán annyit közölt az irat átadásakor kezeit széttárva: „Fent így döntöttek.”
Egyébként a rendőrkapitányság indoklásában arra hivatkozott, hogy a megnyitásig építési területnek minősül az autópálya teljes területe, s azon csak az építésben részt vevők és a közlekedési szakhatóságok tartózkodhatnak. A megnyitás után pedig tilos a gyalogosok közlekedése az autópályán. Emlékeztetőül: a 65 kilométer hosszúságú autópályát délelőtt 11 órakor avatja fel Csillag István gazdsági miniszter, s csak 14 órakor indul meg rajta a forgalom.
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
